Hiába kortalan alkotás a The Witcher 3: Wild Hunt, az idő vasfoga azért már meglátszik a derék vaják immár 11 esztendős kalandján. Ezt a CD Projekt Red is érezhette, hiszen megannyi tartalmi frissítés és egyéb javítás, na meg egy nextgen grafikai ráncfelvarrás után a stúdió úgy döntött, hogy elérkezett az ideje egy remastered kiadásnak is. Elsőre persze azonnal úgy tűnhet, hogy csupán a könnyű pénzszerzési lehetőség lebegett a csapat szeme előtt, de nem is a lengyel gárda lenne az, ha nem csomagoltak volna rengeteg ajándékot és újdonságot az új változat mellé. Például hozzácsapták a Blood and Wine és a Hearts of Stone kiegészítőket, amik már önmagukban is felérnek egy-egy különálló alkotással, a felújított változatot pedig ingyenessé tették az alapjáték tulajdonosai számára.
Persze azért nem is valami szamaritánus akcióról van szó, sokkal inkább arról, hogy a CDPR ügyesen előkészíti ezzel a terepet a jövőre érkező, fizetős Songs of the Past DLC-nek, na meg a 2028-ra ígért The Witcher 4-nek. De el kell ismerni, jól csinálják! Mint a dörzsölt kufár, aki előbb leültet, megkínál egy itallal, sőt, talán még egy kis ajándékot is ad, hogy aztán végül a méregdrága kasmír bundával a vállatokon (már ha hordtok ilyet) sétáljatok ki a boltból, méghozzá elégedetten.
Nem lehet hát haragudni a csapatra, de azért nézzük csak meg, hogy milyen lett a The Witcher 3 legmodernebb változata!
Vár egy régi-új világ: A grafika
Fontos leszögezni már az elején, hogy egy remastered kiadásról van szó, nem remake-ről, szóval senki se várja, hogy ez a "frissítés" alapjaiban változtatja meg a játékot. Sokkal inkább csak egy modernizált, kipofozott, áramvonalasított The Witcher 3-élményről van szó, valami olyasmiről, ahogy az idő által megszépült emlékeinkben él a játék. Mert sok szempontból bizony nagy szüksége volt Geralt kalandjának erre a ráncfelvarrásra.
Erre talán a legjobb példa a látványvilág. Oké, tudjuk, hogy erről késhegyre menő viták folynak az interneten, hogy most szebb lett-e a The Witcher 3 vagy sem, a legtöbben talán a kifakult színek és a túlságosan világos környezet miatt fanyalogtak elsőre - tesszük hozzá, jogosan. PC-n a fakóságot a bloom effekt kikapcsolása nagyjából rendbe hozta, konzolokra pedig már meg is érkezett a frissítés, ami segít ezen, sőt, a gamma és egyéb bevilágítási opciók állítgatásával még inkább az ízlésünkhöz szabhatjuk a dolgokat. Picit talán így is veszített valamit a remastered a karcos, sötét, kelet-európai fantasy hangulatból az eredeti mellé rakva, ugyanakkor összességében tagadhatatlanul komoly az előrelépés grafikailag. Pont a remaster érkezése előtt játszottam a nextgen verzióval, és mit ne mondjak, látványosan szebb alap PS5 konzolon a játék.
Főként a karaktermodelleken és az arcokon érhető ez tetten, a bőr például kevésbé tűnik viasszerűnek, sokkal élettelibb, köszönhetően annak, hogy a fény anyagokon belüli szóródását fejlettebben szimulálja a játék. Ha már karaktermodellekről esett szó, említsük meg, hogy főhősünk frizurája is élethűbbnek tűnik (ami okozott némi teljesítménygalibát PC-n), de ez azért nem mondható el minden NPC-ről. Emreis császár komornyikjának loknijai például még csak véletlenül sem emlékeztetnek valódi hajra, de szerencsére vele csak kevés alkalommal futunk össze ahhoz, hogy igazán bosszantó legyen a dolog.
A környezeti elemek részletgazdagsága és a jobb bevilágítás, valamint az árnyékok pontosabb megjelenítése viszont azonnal feltűnik. Bár konzolon nincs path tracing, csak PC-n, a grafikai részletességet előtérbe helyező módot bekapcsolva azért a sugárkövetés tényleg feldobja az atmoszférát a napfényben fürdőző dombokkal, a fák lombjain átszűrődő fényekkel és a tábortűz lángjában megcsillanó páncélokkal. Oké, Geralt kardmarkolatának gombja így indokolatlanul szórja a fényt szinte mindenhol, cserébe viszont a The Witcher 3 színes-mesés vidékei még sosem néztek ki ennyire jól. A vegetáció sokkal bujább, az egész környezet pedig sűrűbbnek érződik a részletesebb textúráknak és modelleknek hála. Ennek következtében persze búcsút inthettünk a mémmé vált low-poly galamboknak is, de ez vállalható kompromisszumnak tűnik. Nagyon komoly teljesítmény, amit a CDPR kihozott a REDEngine-ből, mi pedig egy kicsit még büszkék is lehetünk, ugyanis a budapesti Yigsoft csapatának keze munkáját is dicséri a megszépült remastered kiadás.
Összességében azt lehet mondani, hogy masszív grafikai frissítést kapott a The Witcher 3, és bár egy igen durva PC-n, minden lehetséges beállítást a maximumra húzva álleejtős a látvány, azért még így sem tud feltétlenül felérni 2026 legszebb címei mellé, mégiscsak egy 11 éves játék remasterjéről van szó, na! De ennél látványosabb formában eddig nem járhattuk be Velen, Novigrád vagy éppen Vizima csupa izgalmakat rejtő tájait.
Sportos kaszabolás: A játékmenet
A The Witcher 3 vizuális összhatásához sokat hozzátesznek az új, dinamikusabb animációk és a csiszoltabb mozgás. Geralt talán még mindig egy ici-picit darabosabban mozog a kelleténél, de sokkal tempósabban szeli a vidéket, arról már nem is szólva, hogy milyen könnyedén lehet most már túljutni vele környezeti elemeken, kerítéseken, kidőlt fatörzseken vagy éppen sziklákon. A sebesség- és mozgásbeli fejlesztésekkel együtt az összhatás már-már egy másik játék érzetét kelti, néha nem is volt kedvem Keszeget magamhoz rendelni, annyira dinamikusan haladtam a célom felé. Apropó, lovaglás! Négylábú társunk jóval kezesebb, mint eddig, sokkal könnyebb az úton tartani, és bár még mindig hajlamos fura helyeken megjelenni a füttyszavunkra, szerencsére itt is javult a helyzet, és nem kellett háztetőkön kutatni utána. Az viszont zseniális, hogy most már nemcsak a gyógynövényeket gyűjthetjük be lóhátról, hanem akár a ládákat, zsákokat és az ellenségek hulláit is közvetlenül a nyeregből lehet lootolni, amivel rengeteg időt lehet spórolni.
Visszatérve a mozgásrendszerre, a változatos kivégzésekkel felfrissített harcok közben már egész látványos haláltáncot lejt a jó Geralt: pörög, forog, vetődik, és ha kell, akkor egy-egy kegyetlen mozdulttal tesz pontot a küzdelmek végére, minek következtében hasadnak a koponyák és repkednek a végtagok. Ez a fajta fürgeség sokkal jobban áll mogorva hősünknek, arról nem is szólva, hogy így sokkal kevésbé frusztrálóak a több ellenfél ellen vívott csaták. Pláne, hogy most már rendesen rá lehet lockolni a kiválasztottunkra, és a kamera is sokkal ügyesebben követi le a történéseket, mint eddig. Kevesebb a kitakart részlet, ha kell, akkor a kamera kizoomol, hogy szemmel tarthassunk mindenkit, máskor pedig bemegy az események sűrűjébe, hogy átadja a csata hevét és brutalitását. Így sokkal jobban uraljuk a küzdelmeket, és persze könnyebb átélni a rettenthetetlen szörnyvadász szerepét is. Ehhez az is hozzátesz, hogy az ellenfelek is okosabbnak tűnnek, nem álldogálnak tétlenül, szinte folyamatosan mozgásban vannak, hogy ne érjük el őket olyan könnyedén a pengékkel. Ha kell, körbevesznek és simán hátba szúrnak, és az ellentámadásaik sem annyira kiismerhetőek, amik jelentősen fokozzák a harcok izgalmát.
Persze azt azért nem állítanánk, hogy felső polcossá vált volna ezzel a rendszer, de a módosítások így is érezhetően szórakoztatóbbá ás változatosabbá teszik a csatákat, és jelentősen javítanak a The Witcher 3 egyik leggyengébb pontján. Akinek ez mégsem tetszene, az a menüben visszakapcsolhat a hagyományosabb harcrendszerre, de nehéz elképzelni, hogy akadna ilyen vaják a vidéken.
A The Witcher 3: Wild Hunt új képességfája viszont lehet, hogy megosztóbb lesz, ugyanis a remastered frissítéssel ez is alaposan átalakult. A korábbi, színkódok szerint elkülönített kategóriákra épülő rendszer helyett átláthatóbb, könnyebben kezelhető fejlődési lehetőségeket kapunk, amelyekkel egyszerűbben alakíthatjuk Geralt harcmodorát egy fa struktúrában. A képességek továbbra is a kardforgatást, a jelek használatát és az alkímiát erősítik, ám a fejlesztések között nagyobb hangsúlyt kapnak az egymással jól kombinálható skillek. Az elágazó képességfán a készségek egymásból következnek, s bár 5 helyett mostantól legfeljebb 3 pontig lehet fejleszteni őket, az egyes szintek hatásait jelentősen felerősítették. A mutagének szerepe is megváltozott, hiszen a hozzájuk kapcsolódó bónuszok szorosabban összefonódnak a képességekkel, így tudatosabban építhetünk egy-egy játékstílusra. Az áramvonalasítás miatt egészen biztosan kevesebb lesz az alapvetően elhibázott build, viszont a rutinos RPG-rajongók azt érezhetik, hogy jóval kisebb a tétje a választásainknak, hiszen sokkal szabadabban variálhatjuk a képességeinket. Ez persze azt is jelenti, hogy bátran kísérletezhetünk új összeállításokkal és hamarabb tudunk hibrid buildeket építeni, cserébe bizonyos gyengébbnek tűnő készségek gyorsan a háttérbe szorulnak majd. Ez van, a modernitás szele bizony Geraltot is utolérte.
Így látta Hunter a Switch 2-es változatot:
________________________________________
Amíg a kolléga a nagykonzolos verziót kóstolgatta, addig én beleugrottam a Nintendo Switch 2 kiadásba, amit a CD Projekt RED gálánsan, teljesen ingyen nyújtott át mindenkinek, aki rendelkezett a switches változattal. Annyit elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi verzió jelentősen élvezhetőbb volt már önmagában is az új hardveren: az adaptálódó felbontás az erősebb gépen automatikusan a maximumot nyújtotta, a framerate pedig el sem moccant a lehetséges 30 fps-től, ami így sem volt lenyűgöző, de vállalható élményt biztosított, főleg elődjének fényében.
Ezt cseréltük le a Remasteredre, a váltás pedig felemás. Az teljesen egyértelmű, hogy az új verzió sokkal szebb, mint a korábbi port, ami sajnos megfosztotta a Nintendo hardverének rajongóit a Vaják világának teljes szépségétől. Az új framerate cél is 40 fps lett, ami nem hangzik túl nagy eltérésnek, de a 30-ról 40-re ugrás jelentősen gördülékenyebb élményt nyújt, ami főleg akkor lesz egyértelmű, amikor a játék visszaesik a 30 köré. Ez sajnos nem olyan ritkán történik, ráadásul az új fény-árnyék hatások sokszor nem tudják, mit kezdjenek magukkal. Nem egyszer fordult elő, hogy egy-egy alkonyati dialógus során Geralton megállás nélkül ugráltak a világítási állapotok. Egyik képkockán még teljesen kiégett fejjel, másikon már félhomályba takart ábrázattal szerepelt hősünk. Az árnyékok is sokkal sötétebbek voltak, mint kellett volna lenniük, miközben a vizuális effektek azt sem tudták, hogyan viselkedjenek a DLSS élesítette háttér előtt.
A port egyelőre egy közepesen vállalható katasztrófa, ami vizuális oldalon nagyot ugrott, de a landolásnál megbicsaklott. Sokkal gondosabb csiszolást érdemelt, mint amennyit a megjelenése előtt kapott, de a CDPR persze már javítgatja is az új kiadást, még ha a tapaszokat lassan is szállítja. A Steam Decken legalább lehet annyira finomítani a beállításokat, hogy az új változat is kielégítő teljesítményt nyújthasson, még ha le is kell mondanunk ehhez több új vizuális finomságról is.
Öreg vaják nem vén vaják: A teljesítmény
A remastered kiadás egyébként teljesen arra fókuszál, hogy minél korszerűbb legyen a játék által nyújtott élmény, ehhez pedig megszámlálhatatlan apró kényelmi funkciót vezetett be a CDPR a játékmenet terén, amik meglehet, hogy fel sem tűnnek elsőre.
A transzmog rendszernek köszönhetően például anélkül alakíthatjuk át Geralt felszerelésének külsejét, hogy azzal a tárgyak statisztikáit is megváltoztatnánk, így végre nem kell választanunk a hatékony felszerelés és a nekünk tetsző megjelenés között. De ott van az opcionálisan beállítható automatikus gyógyulás vagy éppen a pengére kenhető olajok azonnali applikálása, a Jelek gombokhoz köthető konfigurálása, sőt, ha úgy döntünk, akkor Geralt nem fulladhat meg a víz alatt, és a bárkája sem pusztulhat el. Bár ezek a könnyítések a kihívást kereső játékosok szemében akár csalásnak is tűnhetnek, a kaland így is bőven tartogat nehéz összecsapásokat és emlékezetes próbatételeket.
A fotómód is számos új lehetőséggel bővült, így még könnyebben megörökíthetjük a Kontinens leglátványosabb tájait és a kaland legemlékezetesebb pillanatait. A modtámogatás ugyancsak nagyobb hangsúlyt kapott: a fejlesztők a modderközösség tagjait is bevonták a munkába, ennek köszönhetően pedig olyan új küldetésekkel is bővült a játék, amelyekkel korábban még nem találkozhattunk. A külön menüpontban tárolt rajongói kiegészítek között pedig számos hasznosat találunk a létrán fáklyával mászó Geralttól kezdve a több pénzt kínáló kereskedőkön át egészen az alternatív kinézetekig, bőven van miből válogatni.
Mindemellett sajnos a The Witcher 3 teljesítményével még mindig akadnak problémák. Ezekről a CDPR is tud, és természetesen azon lesznek a fejlesztők, hogy tovább optimalizálják azt, de jelenleg nem tükörsima az élmény. Sima PS5-ön még a visszafogottabb látványt kínáló teljesítmény módban is akadnak néha szaggatások és beeső fps-számok a stabil 60 helyett, a grafikára koncentráló, ray tracinggel megkínált opcióban pedig olykor még az átvezetők is kellemetlenül darabosak a szemnek.
Mi ugyan nem futottunk bele a tesztelés alatt, de többen számoltak be összeomlásokról is konzolon, és persze okoztak mókás pillanatokat a levegőben lebegő kardok vagy NPC-k, a furán villódzó vízfelszín, a szemünk láttára betöltődő tereptárgyak, a magyar felirat apró huncutságai, vagy éppen a dialógusokat túlordító aláfestő zene. Ezek azonban a folyamatosan érkező patch-eknek hála fokozatosan tűnnek el a játék amúgy hatalmas nyílt világából, szóval múló kényelmetlenségekről van szó.
Nyeregbe, vajákok: A verdikt
A CD Projekt Red fogta mára klasszikussá érett szerepjátékát, leporolta, megszépítette, felgyorsította, és egy rakás olyan finomhangolással egészítette ki, amelyektől ennek a lenyűgöző világnak a felfedezése ma is ugyanolyan izgalmas, mint annak idején, csak éppen sokkal kényelmesebb és látványosabb. Persze a végeredmény nem mentes az apróbb sorjáktól, akad még itt-ott csiszolni való rajta, de ezek sem tudják elhomályosítani a felújítás érdemeit.
A legjobb az egészben, hogy tulajdonképpen mindenki nyer ezzel a kiadással. A veterán vajákok, akik több mint 65 millióan lettek mára, ismét nekivághatnak a kalandnak, ezúttal egy modernebb, gördülékenyebb és szebb formában, miközben a számtalan kényelmi fejlesztés még egy sokadik végigjátszás során is tartogathat kellemes meglepetéseket. Az újoncoknak pedig ennél jobb alkalmat keresve sem lehetne találni arra, hogy megismerjék a videojáték-történelem egyik legemlékezetesebb fantasyvilágát, ráadásul a két nagyszerű kiegészítővel együtt rögtön egy komplett, órák százait kínáló kalandot kapnak a pénzükért. Már csak azért is érdemes most belevágni, mert jövőre újabb fejezettel bővül Geralt története, melyben Kökörcsin otthonába, Lettenben látogatunk majd, így a régi rajongóknak és az újonnan csatlakozóknak egyaránt lesz okuk visszatérni a Kontinensre, hogy aztán folytatódhasson a kaland a The Witcher 4 érkezésével.
Ha pedig már ott lapul a könyvtárunkban az eredeti változat, különösen nincs min gondolkodni, az ingyenes frissítésnek hála semmibe sem kerül újra felnyergelni Keszeget. A The Witcher 3 pedig kötelező darab függetlenül attól, hogy milyen évszámot írunk, hiszen kora ellenére is könnyedén felveszi a versenyt számos modern társával.
A The Witcher 3: Wild Hunt Remastered már elérhető PC-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch 2-re. Mi az alap PS5 konzolon teszteltük, amihez a kódot a CD Projekt Red biztosította.
