Újabb elgondolkodtató történet került elő az Ubisoft háza tájáról: kiderült, hogy a megjelenése után nem sokkal lelőtt XDefiant eredetileg eredetileg egy teljesen új Splinter Cell-játékként indult, méghozzá szolgáltatásalapú koncepcióval. A fejlesztésen dolgozó Nick Herman, aki később az AdHoc Studios alapítójaként a Dispatch sikerével hívta fel magára a figyelmet, a Bloombergnek mesélte el, hogyan vált a rajongók által régóta várt visszatérést ígérő játék végül teljesen mássá.
Herman szerint óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, hiszen a Splinter Cell évek óta tetszhalott állapotban volt, és úgy érezték, végre lehetőségük nyílik újra életet lehelni a sorozatba. A projekt néhány hónapig haladt is előre, több izgalmas prototípust készítettek, és próbálták összehangolni a narratív fókuszt az élő szolgáltatás modellel. A lendület azonban hamar megtört, Herman elmondása szerint a kiadó idővel egyszerűen elveszítette az érdeklődését a Splinter Cell újragondolása iránt, és inkább egy Call of Dutyval versengő lövöldében látta a potenciált.
Így született meg az XDefiant, Mark Rubin irányításával, aki korábban a CoD-sorozatnál dolgozott. A végeredmény azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a játék mindössze egy év után bezárta kapuit, és a csapat jelentős részét elbocsátották. Herman keserűen jegyezte meg, hogy a fejlesztők sokszor akkor szembesülnek a kiábrándító valósággal, amikor világossá válik, hogy a projekt számukra fontos elemei már nem érdeklik a döntéshozókat.
A félresiklott Splinter Cell-projekt azonban nem jelenti azt, hogy a franchise örökre eltűnne a süllyesztőben. A Ubisoft jelenleg is dolgozik a klasszikus első rész remake-jén, miközben a Netflixen októberben debütált animációs sorozat, a Spliner Cell: A halál árnyai (Splinter Cell: Deathwatch) kedvező fogadtatása láttán máris zöld utat kapott a második évad. A korábban emlegetett élőszereplős film viszont úgy tűnik, végleg lekerült a napirendről.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.