Hirdetés

Sniper Ghost Warrior Contracts teszt - haladó lövész

|

A CI Games ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, pedig reménykedtünk az ellenkezőjében.

Hirdetés

Önmagán kívül valószínűleg senki sem várta el a Sniper Ghost Warrior sorozatot gondozó CI Gamestől, hogy jelentős előrelépést mutasson a széria 2017-ben megjelent, harmadik része. A rossztól a középszerűig terjedő skálán elhelyezkedő alkotásairól ismert csapat ki akart törni komfortzónájából, egy nyílt világú játékkal próbálkozott, de a megjelenés után a srácok maguk is elismerték, hogy nekik, ilyen létszámmal, ütemtervvel és büdzsével ez nem megy. Visszaléptek hát egyet, hagyták az egyetlen, összefüggő nyílt világot a fenébe, és megpróbálták figyelmüket, erőforrásaikat egy hagyományosabb jellegű játékra fordítani. A végeredményen viszont a törődés helyett csak a beletörődés érezhető.

Hirdetés

Szeszélyes Szibéria

Az alapkoncepció nagyon egyszerű: a zavaros és cseppet sem izgalmas sztori szerint az Oroszországról ilyen-olyan események hatására levált Szibériába utazunk, ahol egy zsoldos szerepében különféle gonoszokat kell kiiktatnunk, fontos infókat megszereznünk, vírusmintát lopnunk, mindezt lehetőleg észrevétlenül. Minden küldetésnél kapunk egy csokornyi feladatot, opcionális kihívást, bónusz célpontot, aztán csinálhatjuk, ahogy akarjuk; minél több megbízást teljesítünk, annál nagyobb lesz a pénzjutalom, amit stukkerekre, fejlesztésekre válthatunk be. Összeállíthatjuk három fegyverből (mesterlövészpuska a távoli célpontok csendes likvidálásához, automata fegyver vagy sörétes, ha kitör a pánik, és pisztoly, ha közelharcban is bevetnénk a hangtompítót), gránátokból, életerőcsomagokból, kütyükből álló felszerelésünket, valamint fejleszthetjük karakterünk egyes képességeit. Hiányoltam egy kicsit a Ghost Warrior 3-ban alanyi jogon járó drónt, amely minden, a műfajba tartozó játékot jobbá tett az elmúlt években, de itt csak feloldható extraként van jelen. Az egész szerkezet, még az átvezető animációk felépítése is igen erősen idézi az újabb Hitmaneket, csak az IO Interactive sokkal profibban alakította ki saját rendszerét.

Ahogy azt a név sugallja, ahelyett, hogy őrült módjára berontanánk, jobb távolról, egy magaslati pontról lelövöldözni mindenkit - erre viszont nincs mindig lehetőségünk, és a közelharc elég béna, ami lehetne szándékos is, de ez csak akkor nem volna baj, ha nem lennénk belekényszerítve az ilyen ütközetekbe. A bejárható területek hatalmasak, de az akció mindig kisebb zónákra összpontosul, és ha behatoltunk valahova, ki is kell jutnunk, hogy a kimenekítési pontok valamelyikénél feltölthessük a megszerzett infókat, vagy lejelenthessünk egy sikeres megbízást. Ha mégsem kell berontanunk valahova, egy távcsővel végigpásztázhatjuk a környéket, és megnézhetjük, melyik ellenfél milyen távolságra van, illetve mennyire szívós. Ezután elővesszük a távcsövest, csekkoljuk a szélirányt, beigazítjuk az irányzékot, és megpróbálunk célt találni. Nagyon pontosnak kell lenni, pár milliméteres eltérés is problémákat okozhat, ha viszont jól lövünk, akár golyókövető kamerával is végignézhetjük, ahogy a lövedék szétrobbantja egy ember fejét, esetleg leszakítja valamely végtagját. Számomra a Sniper Elite sorozat játékaiban sokkal szórakoztatóbb volt az egész folyamat, és jóval kevesebbszer fordult elő, hogy szerintem mindent tökéletesen csináltam, a játék mégis másképp gondolta.

Elfagyott az agyuk

Az élményt leginkább a borzasztóan buta MI öli meg. A katonák néha zavarodottan forgolódnak, máskor egyhelyben sétálnak, beakadnak tereptárgyakba; ugyanakkor nagyon pontosan céloznak. Ha kétszer célt tévesztünk, azonnal kiszúrnak minket 200 méterről is, és gépfegyverrel úgy szednek szét, mintha nem is lenne visszarúgás. Nehézségi szinttől függ, hogy mennyire érzékenyek a neszekre, de magasabb szinteken is volt, hogy másodpercekig egy ellenséges katona mellett álltam, és nem vett észre. A lopakodós játékokban mindig egy kitanulható rendszer szerint kell viselkedni az NPC-knek, de ha a játékos lebukik, és borul a folyamat, ügyesebben kellene reagálniuk. És persze ha meglátnak minket, de mi mégis elmenekülünk, feladják a keresést, attól függetlenül, hogy hány társukat öltük meg a szemük láttára. Fogjuk ezt arra, hogy nem akarják elhagyni pozícióikat.

Ha a technikai oldalt nézzük, legalább már indokolatlanul hosszú töltési időkre nem kell számítanunk, de a látvány nem az igazi (nem is csúnya egyébként, csak lehetne szebb is), és előfordult, hogy az ellenfelek darabosan, szakadozva mozogtak, ami akkor, amikor egy sétáló célpontot próbálunk kiiktatni, különösen bosszantó. Megesett az is, hogy megjelölgettem a távcső segítségével a katonákat, de mire előhúztam a fegyvert, a jelölés eltűnt, így nem tudtam, milyen távolsággal kell számolnom, és a problémát egy újraindítás sem oldotta meg.

Sajnos a sikerrel bevitt találatok miatt átélt örömittas pillanatokat gyakran felülírják a frusztráló, egyértelműen a játék hibáiból, hiányosságaiból és kidolgozatlanságából eredő események, valamint a sok fölösleges mászkálás. Nincs értelmes történet, nincsenek meglepő, újító feladatok, és ugyan pakoltak bele kihívásokat, hogy bátorítsák a játékosokat az újrajátszásra, ezek sem kimondottan összetettek. Valahol, a lelkem mélyén reméltem, hogy az álmok és vágyak korlátozása miatt egy jó játék fog megszületni, de a végeredmény olyan CI Games-es, nem kimondottan rossz, de nem igazán jó, hibákkal teli, nehezen szerethető alkotás lett. Ha a mesterlövészet élményét tökéletesre csiszolják, minden más hibáját könnyebben elnéztem volna, de ez 2020-ban már igen kevés. Aki távcsöves puskával akar lövöldözni, inkább hitmanezzen (külön ajánlom a Sniper Assassin-módot) vagy Sniper Elite-ezzen, jobban fogja magát érezni.

Sniper Ghost Warrior Contracts
A CI Games már csak CI Games marad, nem várhatunk tőlük többet.
Ami tetszett
  • néhány szép pillanat, amikor célt találtak a lövedékek
  • pár szép látkép
Ami nem tetszett
  • az MI gyatra viselkedése
  • a közelharc
  • a sok-sok játéktechnikai hiba
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)