Hirdetés

Saint’s Row 2 – Előzetes

|

Ahogy közeledik a GTA IV megjelenése, a sorozat nagy riválisának második része is teljes erőbedobással hallat magáról.

Hirdetés

A Volition 2006-ban a San Andreas debütálása előtt megpróbálta a lehetetlent, és ugyan a Saint's Row tartalmazott egyedi és hangulatos elemeket, összességében mégis csak egy dögunalmas GTA-klón lett, mely még csak megközelíteni sem tudta a Rockstar által felállított mércét. Ennek ellenére sikerült annyit eladni belőle, hogy a THQ leadja a rendelést a folytatásra, mely augusztus végén kerül a boltokba.

Saints Row 2 - 1. kp Saints Row 2 - 2. kp

Az én városom

 

A sztori 15 évvel az előző rész eseményei után folytatódik és feladatunk ezúttal is az, hogy piti bűnözőből a legnagyobb gengszterek közé verekedjük fel magunkat. A helyszín se változott, azonban a Volition ígéretei szerint sokkal nagyobb és változatosabb lesz a metropolisz. Ha ezt számokban szeretnénk megfogalmazni, akkor közel negyvenöt százalékkal nagyobb lesz a bejárható terület, mely nem csekély. Éppen ezért a fejlesztők a járműparkot is feldobták pár új csodával. Ezek szerint végre lesznek kétkerekűek, mint például motorok, de lesznek vízi- és légi járművek is. Többek között lehetőségünk lesz jet ski-vel és motorcsónakkal parádézni, de aki a levegő ura szeretne lenni, az helikopterrel vagy kisebb vasmadarakkal is útra kelhet, hogy felfedezze a város szépségeit. A folytatásban végre teljes interakcióra is lehetőség lesz, így a város utcáin található minden tárggyal alkothatunk majd valami maradandót, ráadásul a járókelők is fontos szerepet töltenek majd be. Egy-egy elkövetett bűncselekmény után akár szépen ellőhetjük valamelyik arra sétáló szerencsétlen lábát, és amíg a jó nép a sérülttel foglalkozik, addig mi feltűnés nélkül lelécelhetünk. Hasonlóan érdekes húzás a Volitiontól, hogy élő pajzsként is használhatjuk a túszokat, így pedig a rend őreinek dolgát nehezíthetjük meg.

Saints Row 2 - 3. kp Saints Row 2 - 4. kp

Magas barna férfi felemás cipőben

 

A fejlesztők ígérete szerint a korábban egész jóra sikeredett karakterkreátort tovább fejlesztették és a második részben állítólag választható lesz a szereplőnk neme, aki így lehet férfi, nő, vagy akár transzvesztita. Természetesen karakterünk teljesen testre szabható lesz. A külsőnk kialakítását számtalan módon oldhatjuk meg, így a legbizarabb külsővel és ruházattal vághatunk neki kalandjainknak, melyeket akár valamelyik haverral karöltve is végigszenvedhetünk, ugyanis a játék a manapság oly népszerű kooperatív lehetőséget is támogatja. Elméletileg a történet bármely pontján beszállhatunk majd egy kis mókázásra.

Saints Row 2 - 5. kp Saints Row 2 - 6. kp

Ígéretek, ígéretek és ígéretek

 

A második rész, mint látható bővelkedik az ígéretekben. Természetesen a felpiszkált grafikus motor most már elvileg nem okoz majd meglepetéseket, ugyanis az első részben bőven akadt a grafikai bugokból, mely a pocsékra sikeredett és idegőrlő irányítás mellett teljesen hazavágta a játékélményt. Hogy lesz-e trónfosztás, az majd csak augusztusban derül ki, de ha mégse következne be a csoda, akkor a GTA IV lecsengése után hiánypótló termékként pont ott lesz a Saint's Row 2.

Saints Row 2 - 7. kp Saints Row 2 - 8. kp

GameStar

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)