Alig másfél hónapig tartott ki a Resident Evil Requiem ötrétegű védelme, ezzel pedig ez lett az első 2026-os játék, amely esetében sikerült kijátszani a hírhedt piszkálás elleni megoldást, a Denuvót. A bravúr a voices38 néven ismert crackerhez fűződik, aki egy jóval egyszerűbb és biztonságosabb megoldással állt elő, mint amit eddig a kalózlobogó alatt hajózó játékosok megszokhattak.
Ugyan eddig is létezett kerülőút a játék futtatására, ám az egy virtuális gép használatát igényelte, komoly kompromisszumokkal. A módszerhez ki kellett kapcsolni a Windows biztonsági funkcióit és a Secure Bootot, ami nemcsak bonyolulttá, hanem kifejezetten kockázatossá is tette az eljárást. Az új megoldás ezzel szemben mindössze a játék futtatható állományának módosítását igényli, így lényegesen kevesebb veszélyt hordoz magában.
Az eset jól mutatja, mennyire átalakult az elmúlt években a Denuvo és a kalózok közti macska-egér játék. Míg korábban viszonylag gyorsan érkeztek a törések, addig ma már sokkal több időbe telik a védelem megkerülése. Jó példa erre a Doom: The Dark Ages, amelynek pajzsán csak jóval a megjelenése után sikerült áthatolni. Ehhez képest a Requiem védelme mondhatni, villámgyorsan kapitulált.
A szakértők szerint azonban a jövőben ismét lassulhat ez a folyamat, hiszen a Denuvo folyamatosan fejlődik, és a most kihasznált sebezhetőségeket várhatóan hamar befoltozzák. Persze aki biztosra akar menni, az továbbra is a hivatalos vásárlással jár a legjobban, így támogathatja a kedvenc fejlesztőcsapatait, miközben a lelkiismerete is tiszta marad.