Hirdetés

Az eredeti Painkiller alkotójának semmi sem tetszik a rebootban

|

Adrian Chmielarz finoman szólva sem dicsérte agyon az Anshar Studios alkotását.

Hirdetés

Sűrű volt az év végi játékmegjelenési naptár, de még így is nyomot kellett volna hagynia maga után egy akkora kaliberű címnek, mint az új Painkiller. De nem így lett - dörmögi közbe mély baritonján a narrátor. Abban, hogy a reboot megjelenése nem keltett visszhangot, minden bizonnyal közrejátszott az Anshar Studios által választott irány, amely nem vonzott be tömegével új játékosokat, ellenben sikerrel elriasztotta magától a régi rajongókat. Az utóbbiak közé tartozik Adrian Chmielarz is, aki egykori csapata, a People Can Fly élén az eredeti, még 2004-ben debütált Painkiller munkálatait vezette, ma pedig a The Astrounats gárdájával csiszolgatja a Witchfire című lövöldét.

Chmielarz a PCGamesN-nek beszélt arról, hogy már a béta idején kipróbálta az új Painkillert, és minden egyes döntéssel szemben fenntartásai voltak. Bár hangsúlyozta, hogy tiszteli a fejlesztőket és elismeri a munkájukat, a végeredményt skinwalkernek (bőreváltónak) nevezte: egy játéknak, amely ugyan a Painkiller nevet viseli, de szerinte semmi köze ahhoz, amit az eredeti képviselt.

Hirdetés

Az új Painkiller alapjaiban alakította át a formulát. A magányos, atmoszférikus horda-FPS helyett egy kooperatív, Left 4 Deadet idéző lövölde született, némi Doom Eternal-szerű mozgással megfűszerezve. Bár a démonirtás és a klasszikus fegyverek visszatértek, a hangsúly teljesen máshová került. Chmielarz szerint épp ez a legnagyobb probléma: ha egy IP-t azért vesznek elő, mert annak volt egy egyedi "DNS-e", akkor érthetetlen, miért tüntetik el ezt nyomtalanul.

A hangvételt is éles kritika érte. Az eredeti Painkiller komolyan vette saját világát, még ha nem is volt hibátlan. Az új rész viszont Chmielarz szerint túlzottan könnyed, egysoros beszólásokkal és harsány akcióval operál, miközben elveszíti azt a horrorisztikus hangulatát, ami a régit emlékezetessé tette. Úgy véli, ha a játék nem Painkiller néven jelenik meg, sokkal pozitívabb fogadtatásban részesült volna, és talán jobban is fogyott volna.

Találkoztunk már hasonlóval nem is egyszer. A közelmúltban a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2 okozott ugyanígy csalódást a rajongóknak, korábban pedig az Arkane-féle Preyről derült ki, hogy nincs benne és a Human Head eredetijében az égadta világon semmi közös. De az az "utód" legalább a saját jogán is remek játék volt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)