Hirdetés

Öt éve könyörögnek ezért a For Honor játékosok, végre megjött!

|

Még sajnos nem teljes az öröm, de vannak reménykeltő jelek.

Hirdetés

Több mint öt éve már, hogy megjelent a For Honor, ami a Ubisoft alapvetően online harcokra kihegyezett, de kampánnyal is ellátott játéka. A harcosok vikingekkel, szamurájokkal és lovagokkal csatázhatnak, ezt azonban eddig csak az azonos platformon játszók mellett vagy ellen tehették.

A Ubisoft azonban most bejelentette, hogy a hónapban végre megérkezik a For Honor cross-play támogatása. A március 17-én élesedő rendszer egy kalap alá hozza a PC-s, PlayStationös és Xboxos játékosbázist, akik a kampány, a tréning és az egyéni játékmódok kivételével mindent együtt játszhatnak majd, ideértve az összes PvP és PvE módot.

Hirdetés

A cross-play bevezetése két ütemben történik, ami miatt azért van egy kis hiányérzetünk. A Ubisoft tájékoztatójából kiderül, hogy az első szakaszban ugyan elérhetővé válik a konzolok közötti játék, sajnos azonban cross-platform várókat nem tudunk majd létrehozni, ez a funkció majd csak a második szakaszban válik elérhetővé.

A Ubisoft elárulta továbbá, hogy hangalapú chat sem lesz a platformok között, később azonban ezt is pótolják, és mindenképpen kell majd néhány meccset játszani ahhoz, hogy a rangrendszer is stabilizálódni tudjon és mindenkinek, most már cross-play barát rangja legyen.

Ti így adtok egy újabb esélyt a játéknak?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)