Hirdetés

Ne rendeld elő a Baldur's Gate 3-at, kérik a fejlesztők

|

Ha bárhol belefutnátok egy vonzónak tűnő előrendelői ajánlatba, semmiképp se dőljetek be neki!

Hirdetés

Elég ritkának mondható jelenség, amikor egy fejlesztőstúdió (amelyik egyúttal a kiadó szerepét is ellátja) arra kéri megjelenés előtt álló játéka potenciális vásárlóit, hogy ne rendeljék azt elő. Márpedig a Larian Studios kiadásért felelős igazgatója épp így tett a Twitteren a Baldur's Gate 3-at illetően. Felhívta rá a legendás szerepjáték folytatása iránt érdeklődők figyelmét, hogy nem tartanak előrendelői periódust, és később sem terveznek.

Hirdetés

Pillanatnyilag nem működnek együtt semmilyen kiskereskedelmi lánccal vagy regionális forgalmazóval, sőt  az árat és a megjelenés dátumát sem hozták nyilvánosságra. Emiatt aztán nem is garantálhatják, hogy aki jelenleg bárhol leadja a rendelést, az hozzá is jut a játékhoz. Tehát bármit is állítanak az árusok, kizárt, hogy rendelkezésükre állnának Baldur's Gate 3 kulcsok, ugyanis az augusztusra tervezett Early Access-t megelőzően senkinek sem küldenek belőlük.

Ti várjátok már a Baldur's Gate 3-at?

Baldur's Gate 3
A szerepjátékok trónját elfoglalta a Baldur's Gate 3, és nehéz lesz onnan letaszítani.
Ami tetszett
  • elképesztően gazdag világ
  • temérdek lehetőség és nagyfokú szabadság
  • jól megírt történet és mellékküldetések
  • kiváló karakterek és szinkron
  • hangulatos látvány, dallamok
  • élvezetes harcrendszer
Ami nem tetszett
  • néhány bug, amit úgyis javítanak
  • a kameranézet néha beakad
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)