Hirdetés

Nagy bajban lehet a The Last of Us többjátékos spin-offja

|

Úgy tűnik, nem abban a tempóban halad a fejlesztés, ahogy kellene, és már arról is pletykálnak, hogy a Naughty Dog teljesen elkaszálta.

Hirdetés

Egyelőre rejtély, min dolgozik mostanában a Naughty Dog: az Uncharted sorozatot jegelték, a The Last of Us harmadik felvonása még évekre lehet, ha egyáltalán készül (a második rész és a sorozat sikere után meglepődnénk, ha nem formálódna már valamilyen szinten), egyedül a The Last of Us Part II többjátékos módjának szánt, de később önálló játékká előlépett spin-offot erősítették meg hivatalosan, ám valahogy nem akar ez sem összejönni.

Három évvel a széria legutóbbi játéka után is nagy a csend, pár képen kívül semmit nem láttunk, és az sem ad okot a bizakodásra, amit egy megbízhatónak tartott szivárogtató a napokban megszellőztetett.

Hirdetés

ViewerAnon elmondása szerint a projekt halott, amire az is utal, hogy Anders Howard, aki a játék monetizációjáért felelt (tehát azért, hogy a feltehetően ingyenesen elérhető cím hogyan vegyen rá minket a költésre), 11 hónap után távozott.

Szintén nem jelent sok jót, hogy a héten a Naughty Dog legalább 25 szerződéses munkatársának búcsút intett, elsősorban a minőségbiztosítási részlegen dolgozóknak. A Kotaku forrásai elmondták, a játék fejlesztése lényegében szünetel, de még nem törölték teljesen.

Korábban szó esett arról, hogy a többjátékos élményekben igencsak jártas Bungie munkatársai már látták mozgásban a The Last of Us multis variációját, és nem lelkesedtek érte, így visszaküldték azt egy korábbi fázisba átgondolásra. Reméljük, egyszer eljön az a pont, ahol a fejlesztőcsapat megnyilvánul, és vagy a projekt szüneteltetését erősítik meg, vagy reménykeltő hírekkel szolgálnak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)