Hirdetés

Anthem - már megjelenéskor is bőven lesz benne mit csinálni

|

A csapat vezető producere szerint ők nem fognak beleesni abba a hibába, mint versenytársaik.

Hirdetés

Nem nevezte ugyan nevén a versenytársakat, de nem nehéz kitalálni, hogy többek közt a Destiny-re célozgatott a producer. Elmondása szerint az Anthem már induláskor is teljes, hónapokig tartó élményt kínál majd.

Hirdetés

Szerinte a szolgáltatás alapú játékok 2017 előtt "befejezetlenül" vagy kevés tartalommal jelentek meg, melyeket aztán idővel pótoltak a fejlesztők. Mark szerint ők nem akarják ezt követni, és már induláskor egy teljes élményt, valódi értékcsomagot akarnak leszállítani.

"A játékosok beléptek aztán azt mondogatták, hogy 'ez kevés' és leléptek. Mivel a piacon egyre nagyobb a verseny, a játékosok egyre kevésbé hajlandóak ülni és várni, hogy akkor most mi lesz ebből. Találnak mást. Számunkra ebből az volt a tanulság, hogy elég tartalmat kell kínálnunk már az első nap, és okot kell adnunk a játékosoknak arra, hogy maradjanak. Aztán jön majd más is, ami király, de nem akarjuk, hogy a rajongóknak várniuk kelljen arra, hogy teljessé váljon a cucc."

Amellett, hogy a BioWare már az induláskor bőven elég tennivalót akar adni a rajongóknak, biztosított mindenkit arról, hogy nem kell hónapokat várni a bővítésekre.

"Ha a Dragon Age-t vagy a Mass Effectet nézed, akkor ott 3-4-6 hónapot is várni kellett egy-egy frissítésre. Nem kell már ezt a megoldást követnünk. Akár hétről hétre is szállíthatunk újdonságokat."

Az Anthem megjelenése 2019. február 22-én várható PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)