Hirdetés

A Ubisoft most reklámot csinált abból a Black Flag szivárgásból

|

Matt Ryan poénja végül hivatalos promó lett.

Hirdetés

Az Assassin's Creed: Black Flag Resynced sokáig a játékipar egyik legrosszabbul őrzött titka volt, és ezt most már maga a Ubisoft sem próbálja letagadni. Sőt, a kiadó a játék egyik korábbi szivárgását most konkrétan promócióvá alakította, méghozzá Matt Ryan, Edward Kenway eredeti színésze főszereplésével. A történet még tavaly indult, amikor egy rajongó találkozott Ryannel egy rendezvényen, és megkérdezte tőle, végigjátszotta-e az Assassin's Creed IV: Black Flaget. Ryan erre annyit mondott, hogy lehet, hamarosan újra végig kell majd vinnie. A mondatot videóra vették, a rajongók pedig azonnal remake-re vagy remasterre kezdtek gyanakodni, hiszen akkoriban már amúgy is egyre több pletyka szólt arról, hogy a Ubisoft visszahozza Edward Kenway kalandját.

A dolog később még érdekesebb lett, mert Ryan egy másik rajongói találkozón állítólag azt mondta, nem tudta, hogy felvették az előző beszélgetést, és a cég jogi lépésekkel fenyegette meg a kiszólás miatt. Fontos, hogy ez Ryan saját állítása volt, a Ubisoft hivatalosan nem részletezte, pontosan mi történt a háttérben. Az viszont biztos, hogy akkor még nem jelentették be a Black Flag Resyncedet, így a színész mondata valóban kellemetlenül korai utalásnak tűnhetett.

Hirdetés

Most viszont fordult a helyzet. A hivatalos Assassin's Creed Reddit-fiók közzétett egy rövid videót, amelyben Ryan ismét autogramot ad, majd újra megkérdezi a rajongótól, hogy végigjátszotta-e már a játékot. Ezúttal viszont nem homályos célzásként hangzik el a poén, hanem teljesen nyílt reklámként: Ryan közli, hogy most már tényleg újra végig kell játszani a Black Flaget, majd megjelenik a Resynced megjelenési dátuma is.

Matt Ryan helped us Resync a moment from a year ago today. Remember what it was? Comment below for a chance to win one of the signed cards from the video.
by u/Ubi-AssassinsCreed in assassinscreed

A Ubisoft láthatóan ráérzett, hogy a Black Flag Resynced körüli szivárgásokat már nem érdemes ellenségként kezelni. A remake hónapokon át olyan gyakran bukkant fel pletykákban, korai listázásokban és iparági beszámolókban, hogy a hivatalos bejelentés idejére gyakorlatilag mindenki tudta, mi készül. A kiadó korábban is poénkodott már azon, hogy a játék létezése nyílt titok volt, most pedig Ryan régi elszólását is beépítette a marketingbe.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az Assassin's Creed: Black Flag Resynced 2026. július 9-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. A Ubisoft szerint nem egyszerű felújításról van szó, hanem teljes remake-ről, amelyet a modern Anvil motorral építettek újra. A látvány, a víz, az időjárás, a harcrendszer, a lopakodás és több küldetéstípus is átdolgozott formában tér vissza, miközben Edward Kenway történetének alapját megtartják.

A Black Flag eredetileg 2013-ban jelent meg, és máig az Assassin's Creed-sorozat egyik legkedveltebb részeként emlegetik, főleg a kalózos hangulat, a tengeri csaták és Edward karaktere miatt. Nem véletlen, hogy a remake körüli érdeklődés jóval azelőtt elindult, hogy a Ubisoft hivatalosan bármit mondott volna róla. Matt Ryan kiszólása akkor még kellemetlen szivárgásnak tűnt, most viszont már pontosan úgy működik, ahogy a kiadó szeretné, emlékezteti a rajongókat, hogy hamarosan tényleg vissza kell térni a Karib-tengerre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)