Az Assassin's Crred Black Flag Resynced megjelenéséig már csak alig több mint egy hét van hátra, én pedig már alig várom. Nem csak azért, mert az alap PS5 konzolokon is remekül néz ki, hanem azért, mert nagyon várom már hogy végre 60 fps-sel tudjam játszani ezt a játékot a 30-ra lockolt eredeti verzió helyett.
Ahogy az viszont várható volt, a PS5 Pro erősebb hardverjét kihasználva a teljesítménynövekedésen felül néhány új vizuális funkció is érkezik a játékba ezeken a konzolokon. Ezek közül a három legfontosabb a PSSR 2 felskálázás támogatása, mely tűéles képet ígér, a sugárkövetett tükröződések minden előbeállítás mellett (míg ez az alap PS5 esetén a fidelity és a blanced előbeállításokra korlátozódik), valamint a szálanként animált haj. Ez utóbbi Edward esetében minden előbeállításon elérhető, fidelity módban pedig az NPC-k is megkapják.
Ami a teljesítményt illeti, mindkét konzolon a performance mód 60, a balanced 40, a fidelity pedig 30 fps-t céloz 2160p mellett, a fentebb taglalt különbségekkel. Ti milyen platformon játszotok majd a játékkal, ha tervezitek? Írjátok meg a kommentek között!