Meglehetősen cinikus az univerzum humora, vagy még inkább a Microsofté, mert a Gears of War: E-Day egyik alapembere különösen rossz időzítéssel került lapátra. Juan Vaca, a The Coalition vezető dramaturgja, azaz a történetért felelős rendezője a Microsoft legújabb leépítési hullámának 268 érintettje között van, miközben a játék korai hozzáférése mindössze egy hét múlva indul, a globális megjelenést pedig öt nappal előzi meg.
Vaca a LinkedInen erősítette meg, hogy négy év után távoznia kell az Xbox kötelékéből. A mostani döntés a játék közvetlen megjelenését semmilyen formában sem veszélyezteti, azt viszont egyelőre nem tudni, milyen változások várnak a The Coalitionre a premiert követően, marad-e például az Xbox Game Studios kötelékében vagy átkerül egy másik szervezeti egységhez.
Az átszervezés során több veterán és vezető beosztású fejlesztő is elveszítette az állását, így Vaca esete korántsem egyedi. A Halo Studios filmes rendezőjét, Josh Danielst például mindössze egy nappal azután bocsátották el, hogy előléptették. A Halo helyzete ugyanakkor ennél valamivel tisztább, a franchise jövője immáron az Activision kezében van, miközben a Halo Studios maradéka a meglévő játékok támogatásán dolgozik tovább, az új fővonalbeli Halo fejlesztésére pedig külön csapatot hoznak létre.
A Gears of War előtt álló útról ennél jóval kevesebbet árult el a Microsoft. Amikor évekkel ezelőtt bemutatták az E-Dayt, még arról volt szó, hogy a The Coalition a későbbiekben visszatérhet a Gears 5 végén félbehagyott történethez. A jelenlegi átszervezések fényében azonban már az sem biztos, hogy ez továbbra is része a vállalat terveinek. Mindenesetre a Gears of War: E-Day október 6-ára kitűzött megjelenése vélhetően rendben megy majd PC-n és Xbox Series konzolokon, inkább az a kérdése, hogy a Vacához hasonló, kulcsfontosságú fejlesztők elküldése milyen hatással lesz a sorozat jövőjére.