GS logó
GS

Hogy mennyi?! A BioWare egykori veteránja elárulta, mekkora összeg kellene a Mass Effect 5 megmentéséhez

|

Ez csak a fejlesztés becsült ára, a jogoké még nincs benne.

A BioWare társalapítója, Trent Oster szerint több mint 200 millió dolláros befektetésre lehet szükség ahhoz, hogy a Mass Effect a rajongók által elvárt AAA-minőségben térhessen vissza. Fontos azonban, hogy ez hasonló mai produkciókon alapuló durva becslés, nem pedig a törölt Mass Effect 5 hivatalos költségvetése.

Oster az X-en arról írt, hogy a közönség a legmagasabb színvonalat várná egy új Mass Effecttől. Több mint 200 millió dollárt viszont nem lehet könnyelműen előre elkölteni, ezért a teljes márkára kiterjedő üzleti tervre lenne szükség ahhoz, hogy a számok működjenek.

A veterán fejlesztő támogatja a Save Mass Effect mozgalmat, és korábban azt is felvetette, hogy szívesen összehozna néhány embert az eredeti csapatból. Szerinte egy tapasztalt, fegyelmezetten dolgozó fejlesztőgárda akár 200 millió dollárnál kevesebből is elkészíthetne egy méltó folytatást.

A jogok továbbra is az EA tulajdonában vannak, és a kiadó eddig nem jelezte, hogy eladná vagy másik fejlesztőnek licencelné a sorozatot. Oster becslése ráadásul csak a fejlesztésre vonatkozik, a Mass Effect jogainak esetleges megszerzési költségét nem tartalmazza.

Forrás: GamesRadar+

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)