A GTA VI megásta a sírt, a Sony pedig belelökte az áldozatot, majd együtt, vidáman fütyörészve eltemették. Egy korszak végének vészharangjai megszólaltak, de valójában már évek óta szóltak, csak nem ennyire hangosan, hiszen emlékezzünk vissza, a Microsoft már az Xbox One bejelentésekor korlátozni akarta a lemezes játékokat.
Akkor még épp a Sony tette őket közröhej tárgyává, hogy alig másfél évtizeddel később ők jelentsék be:
2028-ra nem csak korlátozzák a játékmegosztást, teljesen megszüntetik a fizikai adathordozó gyártást.
Persze az ipar azóta is haladt előre és sok minden változott. A digitális eladások térnyerése megállíthatatlan, egyre nagyobb és nagyobb szeletet kihasítva a tortából. Manapság már csak a legnagyobb címek kapnak dobozos megjelenést, a kisebb, indie címek így is csak digitálisan érhetőek el. Az alap PS5 után a Slim és a Pro modell sem kapott beépített blu-ray olvasót, PC-n pedig hosszú évek óta nincsenek lemezek, ott már senki nem sír utánuk, itt is meg fogjuk szokni.
Évek óta minden ebbe az irányba mutatott, csak próbáltunk annyira hunyorítani, hogy ne vegyük észre.
Mit művelsz, Sony?
A Sony időközben azt is bejelentette, hogy hamarosan leállít két előző generációs PlayStation Store-t is. A játékok még belátható ideig letölthetőek lesznek, de ennyi. Az, hogy ez mit jelent, senki nem tudja, de nem is számít. El kell fogadni, hogy ezeket a játékokat már sosem fogjuk birtokolni, úgy, mint régen.
Sőt, ha nem jelentkezünk be időben, még a profilunkat is kitörlik.
Ez mind fájdalmas, de nem annyira, mint az emlékek elvesztése. 2028-tól ugyanis nem lesz lehetőség a legjobb ajánlatokra vadászni, a használtpiacon seftelni, cserélgetni, vagy csak szimplán kölcsönadni a játékokat. Van a PS Store, az akciókat mindig ők határozzák meg, te meg vagy rányomsz a vásárlás gombra, vagy nem játszol. Persze ennél egy kicsit árnyaltabb lesz majd a kép, de nem sokkal.
Ez nyilvánvalóan rendkívül jövedelmező számukra, hiszen nincsen több gyártási és disztribúciós költség, csak ők döntenek az árazásról, rajtuk fut keresztül minden. A totális monopóliumot kihasználva pedig még több zöldhasút rakhatnak majd zsebre a nap végén. Ami a cégeknek előnyös, az a vásárlóknak gyakorta nem, de végső soron mindig lehet a "kényelem" szóval takarózni. Hiszen mindez csak azért van, hogy a mi életünket könnyítsék meg, nem igaz?
Emlékezzünk
Nem akarok képmutató lenni: a dobozos vásárlások száma az elmúlt években nálam is lecsökkent. Ennek ellenére a lemezek teljes letarolása sosem lesz számomra szimpatikus lépés.
Kesergés helyett azonban végezetül - a többi szerkesztővel közösen - néhány személyes emléket szeretnénk megosztani veletek, amiket sosem feledünk majd. Ezekben az emlékekben az a közös, hogy nem feltétlenül a játékokhoz fűződnek, de a dobozokra tekintve, mindig ezek a sztorik fognak eszünkbe jutni.
levmiller
Csóró középiskolásként találtam az utcán tízezer forintot és - mit is csinálhattam volna - azonnal mentem a veszprémi félemeleten lévő (mára réges-rég bezárt) videójáték szaküzletbe. Átnéztem az akciós, utolsó darabos játékok gyűjtőkosarát és hevesebben kezdett dobogni a szívem, amikor megtaláltam közte a 2013-as Tomb Raider PS3-as kiadását. A játék annyira beszippantott, hogy mikor hajnalban felébredtem és nem tudtam visszaaludni, akkor is játszottam vele egy órácskát.
Vagy amikor kilométereket kutyagoltam suli után, hogy valakitől megvegyem az Assassin's Creed IV: Black Flaget, végül pedig rám sózott még egy FIFA 16-ot is, amit közepesen megbántam, de mivel jó áron volt, így annyira mégsem.
Vagy amikor órákat böngésztem a Vaterát, hogy valahogy beszerezzem a Crash Bandicoot eredeti, PS1-es korongját. Minden második percben felpattantam a fotelből, mert azt hittem a postást hallom, aki végre meghozza a várva-várt csomagot. Kibontani és a kezemben tartani felemelő érzés volt, amikor ezeket a sorokat írom, akkor is itt van előttem az egész jelenetsor. Természetesen nem bírtam kivárni, amíg visszaérek a házba, már a kapu előtt szétmarcangoltam a csomagolást.
Funky
Valaki emlékszik még azokra az olcsó újságárusoknál kapható kiadványokra, amik mellé általában egy, valamikor akár két City Interactive játék is járt? Na, ha igen, akkor részvétem! Én sajnos innen kezdtem az ismerkedést a saját pénzen vásárolt játékokkal. Fogalmam sincs ezeket minek lehetne igazából hívni, sokszor csak egy promóciós lap volt összedobva egy DVD-vel, viszont így lett meg eredeti kiadásban a Battlestrike sorozat jó pár része, vagy a Rossz PC Játékok Sorozat egyik ikonja, az Antikiller.
A legelső saját pénzen vásárolt, ténylegesen játéknak nevezhető darab az én gyűjteményemben az Unreal Tournament III, ami a mai napig megvan egy viszonylag jó állapotú díszdobozban. Számomra a fizikai kiadások vásárlása innentől vált azzá, hogy bárhol is volt videójáték részleg vagy szaküzlet, egyből oda mentem, hogy válogassak. Így lett szép lassan meg az összes Command & Conquer, a Kane & Lynch 2, a Medal of Honor legtöbb része és miegymás.
Ha őszinte akarok lenni, nekem a legjobban ami hiányzik ebből az egészből, azok a játékok mellé csomagolt kézikönyvek, amik sokszor rendkívül részletgazdagok és tartalmasak voltak. Anno ha nagyon játszani akartam valamivel, de még nem jutottam el odáig, hogy fel is telepítsem az adott játékot, először elvittem magammal a füzetet, hogy "felkészüljek" az élményre. Ezeket sokszor nagyon kreatívan is készítették el, például a Hitman: Blood Money kézikönyve hasonlít egy bőrkötésű kis füzetre, vagy például az Assassin's Creed 2 esetében az egész tele volt firkálva Lucy által.
Később amikor ezeket felváltották a promóciós kis lapok, azoknak is örültem, de az már nem volt annyira őszinte mosoly mint a kézikönyvek esetében. Fura, mert sokaknak a játék birtoklásának tudata hiányzik, viszont én úgy érzem, hogy inkább a szenvedély a kiadók és a fejlesztők oldaláról az ami számomra elveszett, és jó lenne viszontlátni.
Naija
Nekem kimaradt a fizikai példányok vásárolgatása, de egy-kettő emlék így is akad. Első saját pénzből vett dobozos játékom a Sims 2 Mesebeli cuccok kiegészítője volt, és akkor úgy egy "igazibb" gamernek éreztem magamat. Nem sokkal később aztán megkaptam életem legszebb karácsonyi ajándékát, a Sims 2 alapjátékot, és az akkoriban újnak számító Évszakok kiegészítőt, mindezt egy nagyon aranyos, szezonális díszdobozban. Emlékszem, hogy hajnalig játszottam vele, és rengeteget forgattam a mellékelt kézikönyvet.
A szülővárosomban volt egy ifjúsági klub is, ahol az asztalra kihelyezett dobozos játékok közül lehetett választani, és 1-2 órát játszhattam velük naponta. Ott találkoztam a Tomb Raiderrel, a Mortal Kombattal és a Sonickal is, utóbbi elég mély benyomást tett rám, a mai napig imádom a franchise-t!
Nagyon jó élmény volt az Auchanban vagy a Tescóban böngészni a kiállított lemezeket. Sokkal érdekesebb volt az új címekkel ilyen kézzelfogható módon ismerkedni, bár valamiért soha nem mertem megvetetni a szüleimmel egyet sem.
Felnőttként már ilyen Wall of Fame ereklyeként tekintek a lemezes játékaimra. A 2010-es NieR PS3-as kiadására hónapokon át vadásztam, és egy igazi rajongói sikerként könyveltem el, amikor nyélbe ütöttem egyet. Bevallom, egy Drakengard 3 és egy Little Big Adventure 2 legendary dropnak is nagyon örülnék, az a kettő kell nekem a polcomra!
Gordon
2019-ben elkapott a retró láz, és egy bolhapiacon találtam magam egy kifejezetten szép PlayStation 2 miatt. Uccu neki, beszereztem egy CRT TV-t is a szetthez, hiszen úgy az igazi. Ezt követte gyerekkorom kedvenc címeinek felkutatása és beszerzése.
Olyan klasszikusokat találtam a Facebook Marketplacen mint a Half-Life PS2-es kiadása, a Harry Potter és az Azkabani fogoly - nem nevetni, máig az egyik kedvenc platformerem és a soundtracket is imádom a PS1-es első és második résszel egyetemben - valamint a Silent Hill 2 és a Simpsons the Game.
Valami még hiányzott… Egyik nap ebéd közben az Amazont böngészve rátaláltam. Haunting Ground - gyári bontatlan csomagolásban, "csupán" 18 GBP. Kicsit sokalltam a bő hatezer forintos árat, de ha már elkészült a retró sarok, szeretném újraélni azt a játékot amelynek többek között a horror zsáner iránti szeretetemet köszönhetem. Meg is rendeltem gyorsan.
Megérkezett a csomag, alig vártam hogy a munkahelyről hazamehessek. Újra kisgyerek voltam, örömmel téptem fel a nejlont és raktam bele a DVD-t a PS2-be. Imádtam minden percét újraélni, a 2006-ra jellemző összes játékmechanikai és technikai nyűggel együtt. Ezen a ponton fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Haunting Ground (japánban Demento-ként ismert) nem elérhető semmilyen platformon legális formában emuláció nélkül. Capcom, ha most hallasz, én és sok másik gamer társam kérjük szépen a remaket!
Teltek múltak a hetek-hónapok, költözés, élet, sajnos egy CRT TV nem a legkisebb, ezért mennie kellett, ment vele a PS és a játékok is. A Haunting Ground maradt egy ideig, de aztán konzol nem lévén, élénken élt bennem az összes, frissen kijátszott ending emléke, így ő is ment a Marketplace-re. De legalább újraélhettem ifjúságom egy kis szeletét.
Ha valaki érzékeny az "Egy magyar férfi 2010-ben 10 000 Bitcoinért vett pizzát" jellegű hírekre, kérem ne olvasson tovább.
Egy bontatlan Haunting Ground jelenleg 1000 GBP-ről indul az eBay-en, kortársa a Rule of Rose hasonló állapotban ennek akár többszöröséért cserél gazdát, szigorúan gyűjtői darabként. Természetesen sem időt utazni nem tudok, sem jövőbe látó kristálygömböm nincs, így nem hibáztathatom magam, s azzal próbálok vigasztalódni - milyen jó volt vele játszani.
Csirke
A lemezes játékok, és egészen konkrétan a Baldur's Gate első és második része tanított meg angolul. Meg picit az Icewind Dale. És bizony ez még nem az az időszak volt, amikor a robot fordított az ember helyett, vaskos szótárakkal az ölemben nyomogattam a gombokat.
Aztán a lemez és úgy általában a "gyűjtés" szeretete hosszú ideig megmaradt bennem, gyakorlatilag az előző generációig folyamatosan vettek lemezes játékokat (Xboxot és PlayStation vegyesen, meg persze Switch kazikat is). A polcomon máig ott roskadozik egy rakat Xbox 360-as dobozka is, valószínűleg nem is egyhamar fognak elkerülni onnan. Még úgy sem, hogy a hely sajnos véges az én lakásomban is, és főleg ezért szépen lassan zenében, filmben és játékban is átálltam a digitális megoldásokra.
daev
Némi képmutatás azért van bennem, mert ebben a generációban nem igazán vásároltam dobozos játékokat, viszont azok címek, amiket valami miatt fontosnak gondoltam azért most is ott pihennek a polcomon. Arról mondjuk nem tehetek, hogy a PS5 érában ebből nem volt olyan sok, mint korábban.
A fentebb nyilatkozókkal ellentétben én viszont már abban a pszichológia szakaszába léptem az életemnek, ahol az értékmegőrzés egy relatíve fontos dologgá vált és ezért nagyon örülök neki, hogy végtelen kaotikus költözés és általános trehányság mellett is megvannak még azok a dobozos játékok, amiket még gyerekkoromban - úristen - 25 éve vásároltam. Ebből kettő az, ami szentimentális értékkel is bír számomra. Az egyik a Baldur's Gate 2 gyűjtői kiadása, ami nemcsak az a játék volt, amire hónapokig spóroltam össze a üvegvisszaváltós pénzt, hanem az is, ami miatt pillanatok alatt tanultam meg angolul. Ez a játék mondjuk fent van GOG-on is, úgyhogy inkább csak az ölében buzgón szótárazó Dávidka miatt fontos, viszont a másik nagyon is aktuális az újonnan kialakult a helyzetben.
Úgy tíz évvel ezelőtt szembejött egy eBay hirdetés, amiben valaki a The Neverhood csak Japánban megjelent Playstation verzióját árulta pofátlan, de aktuálisan észszerűnek tűnő áron. Bizton mondhatom, hogy a legdrágább játék volt, amit valaha vásároltam, de arra gondoltam, hogy a gyerekkorom egy szeletkéjét szeretném megmenteni az utókornak, mert a The Neverhood jelenleg - legális úton - elérhetetlen. Egy megfejthetetlennek tűnő jogi limbóban van, három különböző cég résztulajdonában, akiket 1996 óta összevissza adogattak, úgyhogy Doug TenNapel csodálatos játéka valójában már csak ezeken a lemezeken és persze az emlékeinkben él tovább.
Chavalier
Behoznék a birtoklás érzése és az imént említett, számomra is egyre fontosabbá váló megőrzés mellett még két szempontot, amelyek még 2026-ban is arra ösztönöznek, hogy ha csak módomban áll, a dobozos, lemezes játékgyűjteményemet gyarapítsam a digitális helyett. Az egyik a választás lehetősége, aminek a mesterséges korlátozása utóbb annak sem válik az előnyére, aki szerint a kézzelfogható adathordozók a szórakoztatóipar dinoszauruszai, és már régen a föld alatt lenne a helyük. Mert - és ezzel érkezünk el a második szemponthoz - ha kizárólag digitális könyvtárat építhetsz, ráadásul olyat, amelynek kulcsa egyetlen kézben van, akkor befalazod magad egy ökoszisztémába, és minden további vásárlásod egy újabb tégla ebben a falban, egy újabb súly a lábadra lopva felcsatolt rablánc végén, ami megnehezíti, hogy csapatot válts (ha számodra a párhuzamosság elképzelhetetlen és egyszerre csak egy billió dolláros nagyvállalatot vagy hajlandó online vitákban a védelmedbe venni). De ami ennél is rosszabb, semmi kontrollod nem lesz a megvásárolt játékaid felett: elajándékozni nem tudod őket, kölcsönadni sem, a továbbértékesítésről nem is szólva. Ellenben az infrastruktúra fenntartója bármikor úgy dönthet - például licencproblémákra hivatkozva - hogy többé nem vagy jogosult velük játszani, és elveheti tőled a hozzáférést. Azt pedig egy pillanatig se hidd, hogy nem teszi meg.
Szóval 2026-ot írunk, és még mindig dobozosan veszem a játékaimat, a gyűjteményemre ránézve (amihez nem kell bekapcsolnom egy gépet és megnyitnom a digitális könyvtáramat) pedig azonnal megrohannak az emlékek. Máig megvan például a Sacred 2, az első olyan tesztjátékom, amelyet nem egy másolt DVD-n küldött a kiadó, vagy a Tesco hibája miatt egy 10-essel olcsóbban a polcokra kirakott eredeti Dead Space. Ez utóbbiról először megírtam a hírt a GS-re, aztán rohantam is megvenni. De ugyanígy mindig öröm megpillantanom a Might & Magic VI: The Mandate of Heavent, amelyet eredetileg a legkedvesebb barátom születésnapjára vettem, de annyira a birizgálta a fantáziámat, hogy végül kibontottam a csomagolásából, és elkezdtem játszani vele. Vásárolhattam neki egy másik példányt, nekem pedig megvolt az elfoglaltságom arra a nyári szünetre.
De az élet utat tör
A lemezek talán már nem maradnak velünk sokáig jelenlegi, széles körben elérhető formájukban, de kihalni teljesen egy darabig még biztosan nem fognak. Jelenleg is foglalkozik azzal néhány cég, hogy kizárólag digitálisan megjelent játékokat készítsenek el lemezes verzióban, de a GOG is elkezdett lépéseket tenni azért, hogy megmentse a fizikai adathordozókat.
Történjék bármi, a fentebb említett emlékek kitörölhetetlenek. Haladjon bármerre is a játékipar, biztosan mindig lesznek szép pillanatok, találunk majd valami mást, amit szerethetünk benne.
Kérlek, ha van bármilyen sztoritok, amit megosztanátok velünk a téma kapcsán, akkor ne kíméljetek minket!
