Miközben a Ubisoft hónapok óta stúdiókat zár be, csapatokat szervez át és alkalmazottakat küld el, néhány korábbi barcelonai munkatársa egészen más irányba indult el. Dark Ritual Studios néven hoztak létre független fejlesztőcsapatot, amelynek filozófiáját röviden úgy foglalják össze, hogy a kidolgozottság a legfontosabb, nem a méret a lényeg. Ez különösen érdekes kontraszt egy olyan iparágban, ahol a legnagyobb kiadók játékaihoz már sokszor több száz vagy akár több ezer ember munkája szükséges.
A Dark Ritual saját bemutatkozása szerint ehelyett agilis, rugalmas működésben hisz, és a munka-magánélet egyensúlyát is az alapértékei között említi. A csapat Barcelonában alakult, tagjai azonban több országban dolgoznak. Az alapítók több mint 25 éve ismerik egymást, pályafutásuk során pedig olyan produkciókon dolgoztak, mint az Assassin's Creed-sorozat, a Gotham Knights, a Hogwarts Legacy, illetve A hobbit filmtrilógia.
Az első játékuk sem marad sokáig titokban. A Puzzle Mage már saját Steam-oldallal rendelkezik, és jelenleg 2027-es megjelenést terveznek hozzá. Egy felülnézetes, point-and-click elemekre építő sötét fantasy kalandról van szó, amelyben Lyra, egy fiatal mágusnövendék teljesíti a legendás Arcane Tower veszélyes próbatételét. A játékmenet központi eleme a mágia kombinálása: föld-, tűz-, szél- és vízelemekből állíthatunk össze varázslatokat, amelyekkel több mint ötven puzzle-szobán kell átverekednünk magunkat.
A Dark Ritual felbukkanását persze nehéz teljesen elválasztani attól, ami mostanában a Ubisoft körül történik, még ha nincs is arra utaló információ, hogy az új stúdió létrejötte közvetlenül a legutóbbi leépítések következménye lenne. Júniusban mi is beszámoltunk róla, hogy a Ubisoft Barcelona állományából 51 pozíció került veszélybe, miközben a stúdió működését elsősorban a Rainbow Six-projektek köré szervezik át. Nem sokkal később a barcelonai dolgozók sztrájkba is léptek, és többek között azt követelték, hogy a vállalat tartsa meg az 51 érintett alkalmazottat, valamint adjon hosszabb távú garanciákat a további tömeges leépítésekkel szemben.
Ebben a környezetben mindenesetre érthető, miért lehet vonzó alternatíva néhány tapasztalt fejlesztő számára egy kisebb csapat, ahol nem a projektek mérete, hanem az alkotói kontroll és a részletekre fordított munka jelenti a fő ambíciót. Hogy a Dark Ritual elképzelése működik-e, azt majd a Puzzle Mage mutatja meg - az első próbatételük tehát nekik is 2027-ben kezdődik.