Folytatódik a Ubisoft strukturális átszervezése, amelynek legújabb állomásánál két stúdió teljes bezárására, azzal párhuzamosan pedig létszámcsökkentésre is sor kerül. Akár 380 alkalmazottat is érinthetnek a most bejelentett intézkedések, amelyekről az Insider Gaming értesülései alapján a kiadó egy belső üzenetben tájékoztatta munkatársait. A vezetőség szerint a cél az, hogy egyszerűsítsék a működést, csökkentsék a költségeket és hosszú távon stabilabb alapokra helyezzék a vállalat működését.
Az intézkedések legnagyobb vesztesei a Ubisoft Winnipeg és a Ubisoft Belgrade stúdiók. A kanadai csapat 2019-ben alakult, és többek között a Rainbow Six Mobile, a Far Cry 6 és az Assassin's Creed Valhalla fejlesztését támogatta. A stúdió bezárása 65 alkalmazottat érint. A szerbiai formáció 2016 óta működött, és számos projekten dolgozott az elmúlt évek során. A stúdió neve legutóbb az Assassin's Creed Black Flag Resynced kapcsán került elő, és ennek a bezárása körülbelül száz munkavállalót érint.
Közben a Ubisoft Barcelona állománya 51 fővel csökkenhet, a stúdiót pedig átszervezik, hogy a jövőben elsősorban Rainbow Six-projektekkel foglalkozzon. A Ubisoft San Franciscónál szintén elbocsátások várhatók, bár a pontos létszámot egyelőre nem közölték. A jelentések szerint több tucat munkavállaló kerülhet nehéz helyzetbe.
A mostani döntések részei annak a 2024 óta tartó folyamatnak, amelybe a Ubisoft azzal a céllal vágott bele, hogy újraszervezze működését, válaszul a növekvő fejlesztési költségek és a vegyesen teljesítő játékmegjelenések miatt a ránehezedő egyre nagyobb nyomásra. Az év elején a kiadó már bejelentett egy nagyszabású "újraindítást", amely több projekt törlésével is járt. Az érintett címek között szerepelt a hosszú évek óta várt Prince of Persia: The Sands of Time Remake is. Közben létrejött a Vantage Studios nevű leányvállalat is, amely a vállalat három legfontosabb márkájának, az Assassin's Creednek, a Far Crynak és a Rainbow Sixnek a felügyeletét látja el a továbbiakban.
Az elmúlt két év során a Ubisoft több stúdiójától is megvált. Bezárta a Leamington és Halifax irodákat, miközben feloszlott az a csapat is, amely a kritikusok által kedvelt Prince of Persia: The Lost Crown fejlesztéséért felelt. A játék ugyan kedvező fogadtatásban részesült, az eladások nem érték el a kiadó elvárásait.
A vállalat más ismert stúdióit sem kerülték el a megszorítások. A The Division fejlesztőjeként ismert Massive Entertainmentnél és a Trials-sorozat mögött álló RedLynxnél is leépítésekre került sor. Márciusban pedig a Ghost Recon-játékokról ismert Red Storm Entertainment mintegy száz alkalmazottól vált meg. A stúdió ugyan tovább működik, de aktív játékfejlesztést már nem végez.
Nem könnyíti meg a Ubisoft helyzetét, hogy bár idén két ígéretes remake-kel is jelentkezik az Assassin's Creed Black Flag Resynced és a Rayman Legends Retold képében, a következő évek felhozatalát teljes bizonytalanság övezi. Hiányoznak a konkrétumok az Assassin's Creed Hexéről, nem tudni, mikor lesz működő játék a Beyond Good & Evil 2-ből és a Splinter Cell remake-ből, ahogy azt sem, hogy mikor mutatja meg magát a Far Cry 7.