Hirdetés

Minden, amit az Activision Blizzard botrányáról tudni érdemes

|

Sorra vesszük utóbbi évek egyik legnagyobb játékipari balhéjának eddigi fordulatait.

Hirdetés

A 2017-ben berobbant #metoo mozgalom idővel a játékipart is elérte, így a filmek világa után a fejlesztőcégek viselt dolgai is a felszínre bukkantak. Tavaly nyáron a Ubisoft került terítékre, ahol a női munkatársakat ért zaklatás és hátrányos megkülönböztetés keltette hullámok máig sem csillapodtak.

Néhány hete viszont egy még nagyobb szereplő, az Activision Blizzard ügyével van tele a gaming sajtó: a számos világsikert (pl. Call of Duty, WoW, Overwatch) magáénak tudó vállalatot nem más, mint Kaliforna állam perli a nők iránt tanúsított munkahelyi bánásmód miatt.

A többek közt öngyilkosságig fajuló zaklatásról és szexista légkörről tanúskodó vádirat hatalmas port kavart, melyre a cég először felháborodott tagadással reagált, ám saját dolgozóinak heves kiállása miatt idővel meghátrálni kényszerült, s fokozatosan eljutott a vezetőcserékig.

Az alábbiakban összefoglaljuk a fordulatos ügy hátterét és legfontosabb állomásait, hogy azok is képbe kerülhessenek, akik lemaradtak az eddigi cikkek forgatagában.

Hirdetés

Diszkrimináció, iszákos kollégák, mérgező légkör

A bomba július 20-án robbant, amikor Kalifornia állam igazságos foglalkoztatásért és lakhatásért felelős ügyosztálya, a DFEH (Department of Fair Employment and Housing)  beperelte az Activision Blizzardot a nőket diszkrimináló, egyetemek fiúközösségeit idéző munkahelyi légkör miatt. Az eljárás megindítása egy két éven át tartó hivatalos nyomozás eredménye, tehát a vád meglehetősen komoly lábakon áll, még ha van is arra esély, hogy a bíróság végül nem fogad el minden következtetést a DFEH vizsgálati jelentéséből.

A vállalatnak mindenesetre komoly felvetésekkel szemben kell tisztáznia magát. A DFEH arra jutott, hogy a dolgozói állomány 20 százalékát adó nők a kinevezésnél, a fizetéseknél és az elbocsátásoknál is hátrányos helyzetben vannak az Activisionnél, ami különösen érinti a színes bőrű munkavállalókat.

Ehhez jön még továbbá, hogy a férfi kollégák állítólag rengeteg alkoholt fogyasztanak, másnaposan járnak dolgozni, és hajlamosak napi feladataikat a női munkatársak nyakába varrni. A jelentés alapján nyílt megjegyzéseket is tesznek a női testre, viccelődnek a nemi erőszak témájával és másokra való tekintet nélkül ecsetelik a szexuális élményeiket.

Ami a zaklatásokat illeti, a vádirat kiemeli annak a World of Warcraft fejlesztőnek az esetét, akit korábban "intenzív szexuális zaklatás" ért a cégnél, s végül öngyilkos lett egy üzleti úton, melyen az egyik férfi felettesével vett részt.

A keresetet benyújtó ügyosztály azt szeretné elérni, hogy a bíróság kényszerítse az Activision Blizzardot a megfelelő munkakörülmények kialakítására, a bérek korrigálására és a sértett nők anyagi kompenzálására, beleértve a fizetések különbözetének megtérítését is.

Amatőr reakcióból PR-katasztrófa

A laikus szemlélő azt gondolná, hogy a #metoo mozgalom ötödik évében egy Activision Blizzard-méretű mamut már van olyan rafinált, hogy mérnöki körültekintéssel kezelje a helyzetet, ha másért nem, legalább a Ubisoft hasonló botrányából okulva. A valóság azonban mást mutat, hiszen a vállalat az iskolapéldáját prezentálta az elbaltázott válságkezelésnek.

A cég július 21-én kiadott hivatalos közleménye kimondottan agresszív hangnemben védekezett azzal, hogy a DFEH jelentése sok helyen fals állításokat fogalmaz meg és eltorzítja a valóságot, s hogy az ügyosztály már eleve rosszindulatúan viszonyult az egész eljáráshoz, nem adva megfelelő lehetőséget az együttműködésre.

A nyilvánosságnak szánt közlemény mondanivalója lényegében az volt, hogy nincs itt semmi látnivaló, mi mindent megtettünk egy befogadó munkahelyért, a vállalatot ért kritikákat pedig csak az elfogultság szülte. Erre tett még rá egy lapáttal, hogy a cég munkaügyekért is felelős alelnöke, Frances Townend július 22-én egy belsős memóban maga is torznak és igaztalannak titulálta a jelentés állításait.  

A visszás megnyilvánulások mellett már viszonylag kevés figyelmet kapott, hogy ugyanezen a napon a Blizzard 2018-ban kinevezett elnöke, J. Allen Brack is levélben fordult az alkalmazottakhoz, melyben teljesen elfogadhatatlannak nevezte a DFEH által felszínre hozott problémákat, és azt ígérte, hogy párbeszédet kezdeményeznek a dolgozókkal a jövőről.   

Ezen a ponton viszont az Activision Blizzard egykori és jelenlegi alkalmazottai már saját erejükből csatlakoztak be az események alakításába. A munkavállalók először a Twitteren fejezték ki egyet nem értésüket, majd nyílt levélben is elhatárolódtak a közösségi oldalakon fülét-farkát behúzva hallgató foglalkoztatójuk álláspontjától.

A levelet több mint 2500-an írták alá, az ellenállás pedig július 28-án egy sztrájkban csúcsosodott ki, melyhez a tiltakozók egy sor követelést is bemutattak, többek közt átláthatóságot, új előléptetési eljárást és a cég külsős átvilágítását indítványozva. Az összefogás erejét fokozta, hogy néhány százan a Ubisoft egykori és jelenlegi állományából is csatlakoztak a demonstrációhoz, széles körű, iparági szintű változásokat sürgetve.

Hátraarc, vagy taktikus hátrálás?

Az Activision Blizzard ezzel egy kétfrontos PR-háborúba navigálta magát, amelyben még a cég 2018-ban távozott társalapító-vezérigazgatója, Mike Morhaime is a munkavállalók mellé állt azzal, hogy már július 24-én bocsánatot kért a visszaélésekért. Az ő példáját aztán követte Chris Metzen, a Diablo atyja is.

Az Activision Blizzard sztrájkoló dolgozói. Fotó: Upcomer

A széljárást érzékelve összekaphatta magát a válságstáb, a dolgozói sztrájk meghirdetésének napján ugyanis Bobby Kotick, az Activision Blizzard egész addig hallgató vezérigazgatója már egy jóval engedékenyebb hangnemet megütő közleménnyel reagált, melyben elismerte, hogy az első nyilatkozatok "teljesen érzéketlenek" voltak.

A vezérigazgató egyben ígéretet tett a problémás esetek eltussolását segítő felelősök kirúgására, valamint arra is, hogy a WilmerHale nevű jogi cég bevonásával kivizsgálják a vállalat gyakorlatait egy jobb rendszer létrehozásáért. A Kotaku azonban rávilágított, hogy az említett partner korábban az Amazonnak is segített a dolgozói összefogás letörésében, amiből sokan arra következtettek, hogy az Activision csak taktikázik.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Ki tudja, hol áll meg?

Azt azonban semmiképp sem lehet mondani, hogy ne lehetne érzékelni a változást a vállalat háza táján, azóta ugyanis több fontos lépés is történt. Július 29-én hivatalosan is megerősítették, hogy a World of Warcraft kreatív vezetőjétől, Alex Afrasiabitól a korábbi sejtéseknek megfelelően valóban a zaklatások miatt váltak meg tavaly júniusban. Afrasiabi állítólag olyan nyíltan zaklatta a női kollégákat, hogy lakosztályára csak "Cosby Suite"-ként utaltak, a többszörös nemi erőszak miatt elítélt Bill Cosby után.

Augusztus 3-án pedig bejelentették, hogy maga a Blizzard vezetője, J. Allen Brack is távozik, aki néhány nappal korábban még azt ígérte a dolgozóknak, hogy a véleményük kikérésével munkálkodnak majd a jövőbeli változásokon.  Az Activision Blizzard közleménye ugyan nem ismerte el, hogy a döntésnek köze volt a botrányhoz, de nehéz másra gondolni, mivel a DFEH jelentése név szerint is említi Bracket, mint a személyt, aki nem volt elég erélyes Afrasiabi felelősségre vonásában.

J. Allen Brack

A távozó vezető helyére rögtön két utódot ültettek Jen Oneal és Mike Ybarra személyében. Oneal korábban a Blizzard tulajdonába tartozó Vicarious Visions fejese volt, és ő az első női vezető a Blizzard élén. Karrierjével külön cikkben is foglalkoztunk, Ybarráról pedig azt kell tudni, hogy 2009-től 2019-ig az Xboxnál töltött be különböző pozíciókat (Xbox Live általános vezető, stúdiómenedzser stb.), ahonnan rögtön a Blizzardhoz igazolt.

Brack távozásának hírét nem sokkal később követte, hogy a HR-osztály élén álló Jesse Meschuknak is mennie kellett, ami annak fényében nem nagy meglepetés, hogy az Activision Blizzardot ért kritikákban hangsúlyos elem a panaszokat szőnyeg alá söprő, a zaklatásokat és diszkriminációt elkövetőket aktívan védő részleg kifogásolható működése.

A távozók sora bizonyára nem merül majd ki Brackkel és Meschukkal, hiszen a bírósági ítéletig és azt követően még rengeteg személyi változás történhet.

Viharos viszonyok

Az Activision Blizzard helyzete pillanatnyilag messze áll a rendezettől. A vállalat részvényárfolyama csak az elmúlt 5 napban 7 százalékot zuhant, ami miatt már egy csoportos per is indult cég ellen. Gary Cheng keresete szerint a vezetőség félretájékoztatta a részvényeseket a DFEH-nyomozással és a belső problémákkal kapcsolatban, amiért most egy kaliforniai bíróságon követel anyagi kártérítést a saját és a hozzá hasonló befektetők nevében.

Ezen kívül a szponzorok terén is adódhatnak gondok, a Dexerto ugyanis kiszúrta, hogy a Call of Duty és az Overwatch ligáit szponzoráló T-Mobile szép csendben kihátrált a játékok mögül. Mindeközben pedig az alkalmazottak elégedetlensége sem csitul: augusztus 3-án a dolgozók újabb nyílt levelet fogalmaztak, ezúttal közvetlenül Bobby Koticknak, melyben kritizálták, hogy munkáltatójuk épp a sztrájktörő szolgáltatásokat hirdető WilmerHale-t kérte fel a cég átvilágítására.

Az ellenállás a komolyabb szerveződés útjára lépett, az Activision Blizzard több stúdiójának (Activision, Beenox, Blizzard Entertainment, High Moon Studios, Infinity Ward, King, Sledgehammer Games, Raven Software, Vicarious Visions) dolgozói immáron az "ABK Workers Alliance" nevű csoport keretében törekednek az érdekérvényesítésre. Az összefogás szárnyai alatt mentorálást, nyilvános meghallgatásokat és közösségi találkozókat is tartanak majd.

Így áll tehát a helyzet, miközben vészesen közeleg az őszi szezon, olyan megjelenésekkel, mint a Diablo II: Resurrected, vagy az aktuális Call of Duty. A botrány jó eséllyel befolyásolhatja az eladásokat, így pusztán gamer szemmel is tétje van annak, hogy az Activision miként kezeli a válságot.

Intő példa lehet a Diablo: Immortal mobiljáték esete, amelynek már be is jelentették a halasztását, hivatalosan persze nem a balhéval indokolva, de nem olyan nehéz átlátni a szitán.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)