A Hasbro (és leginkább a Wizards of the Coast) még mindig nem állt talpra a Baldur's Gate 3 lehengerlő sikeréből. Nyilván minden érintett örült annak, hogy mekkorát is ment a Larian Studios szerepjátéka, de az ott látott minőség hatalmas elvárásokat támasztott minden jövőbeli projekt felé. A cég azóta is azt próbálja kitalálni, hogy hogyan menjen tovább innen, de egyszerű nem találja meg a maga útját.
A Gameindustry.biz jelentése szerint Chris Cocks, a Hasbro elnöke a befektetőiknek tartott tájékoztatóján felfedte a jövőbeli terveik teljes átalakítását, és több projekt kukázását is.
"Ezek között volt több olyan produkció, melyeknek 2028-ban és azon túl kellett volna megérkezniük, és a törlésükkel 56 millió dollárnyi, azokhoz kötődő költséget könyveltünk el."
Ez a nagyon szép megfogalmazása annak, hogy elégettek 56 milliót (majd' 18 milliárd forintot) arra, hogy belevágjanak nagyobb videójátékos projektbe, amik már sosem fognak megjelenni. Cocks szerint innentől az a terv, hogy a már meglévő és bizonyítottan működő platformokba, franchise-okba és partnerekbe fektetik majd a digitális befektetéseiket.
A Hasbro új négy vezérelve a "projekt-központúság, a költség fegyelem, a birtokolható platformok fenntartása és a partneri kapcsolatok ápolása" . Innentől erősebben koncentrálnak majd a "gyűjtögethetős kártyajátékokra és a szerepjátékokra", míg meghúzzák a nadrágszíjat a többi területen.
Ez nem annyira meglepő lépés, tekintettel arra, hogy a teljes videójáték ipar éppen hasonló megoldásokkal próbálkozik. Szomorú ezt látni, mert a BG3 után megkezdődhetett volna a kísérletezés kora, de ehelyett úgy tűnik, hogy maradnak a langymeleg D&D és Magic adaptációknál.