A CD Projekt Red bejelentette, hogy a Cyberpunk 2077 világszerte átlépte a 40 millió eladott példányt, ami újabb jelentős mérföldkő a lengyel fejlesztő számára. A játék tavaly novemberben még 35 milliós értékesítésnél járt, így az elmúlt hónapokban is erős növekedést mutatott. Michał Nowakowski, a vállalat társ-vezérigazgatója szerint az eredmény bizonyítja a Cyberpunk 2077 tartós népszerűségét, valamint a stúdió képességét arra, hogy hosszú távon is vonzó, magával ragadó történeteket alkosson a játékosok számára.
A program sikerének hátterében több tényező is állhat. A tavaly megjelent Nintendo Switch 2-változat új közönséget érhetett el, miközben a Netflixen futó Cyberpunk: Edgerunners anime népszerűsége szintén hozzájárulhatott az érdeklődés fenntartásához. Emellett a játék rendszeresen jelentős kedvezményekkel érhető el a digitális áruházakban. A CD Projekt Red a megjelenést követően is folyamatosan támogatta a címet, amelynek fordulópontját sokak szerint a 2023 őszén érkezett Phantom Liberty kiegészítő és a 2.0-s frissítés jelentette. A fejlesztések azóta sem álltak le, a közelmúltban például PS5 Pro-optimalizáció is érkezett a játékhoz.
A stúdió közben a Cyberpunk-univerzum jövőjén is dolgozik. Fejlesztés alatt áll a Cyberpunk 2, amelyet a vállalat bostoni stúdiója készít, miközben a lengyel központban javában zajlik a The Witcher 4 fejlesztése is. A Cyberpunk 2077 eredménye azért is nagy szó, mert a játék indulását komoly technikai problémák árnyékolták be, így egy igazi történelmi fordulatról beszélhetünk.
