Hirdetés

A PlayStation árat emel, de mi a helyzet az Xboxokkal?

|

A Microsoft gyorsan reagált arra, hogy a vetélytárs hivatalosan is megemelte a PlayStation 5 árát.

Hirdetés

Tegnap érkezett a furcsa hír, miszerint évekkel a konzol megjelenése után, a Sony úgy döntött, figyelembe véve az egész világot érintő inflációt, feljebb nyomja a PlayStation 5 mindkét verziójának árát.

Annyira ez a gyakorlatban nem nagy sokk, mivel a magyar piacon eleve alig lehetett kapni PS5-öt, illetve hozzácsapott játékkal vagy kontrollerrel árulták eleve drágábban, de most már legalább "hivatalos" lett, ami eddig köztudott volt. Ezután adta magát a kérdés, vajon a Microsoft is hasonló terveket szövöget az Xbox Series X és Series S kapcsán? Szerencsére a redmondi cég megnyugtatta a gamereket.

Hirdetés

A PlayStation 5 és a Series X még mindig elérhetetlen, vagy legalábbis nagyon nehezen elérhető bizonyos régiókban, a helyzeten pedig a hamarosan emelkedő ár sem fog segíteni, legalábbis a Sony konzolja esetében. A Microsoft döntéshozói a Windows Centralon publikált nyilatkozatban leszögezték, nincs tervben, hogy bármelyik piacon megváltoztatnák akár a Series X, akár a Series S ajánlott fogyasztói árát.

Piaci elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az elektronikai készülékek ellátási lánca még mindig nagyon komoly terhelés alatt van, illetve az infláció is közrejátszik abban, hogy több eszköznek is feljebb megy az ára. Nem a Sony az egyetlen cég, amelyik a drágítás mellett döntött, nemrég a Meta is jelezte, a rendkívül népszerű Quest 2-es szemüvegük árcédulája 100 dollárral lesz vastagabb hamarosan.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)