A hobbit - Oda és vissza nem az A Gyűrűk Ura-társas, ami részletesen mutatós minifigurákkal és órákig pakolandó táblával próbálja elhitetni, hogy itt most eposzokba illő háború készül - arra ott van az egyébként szintén remek A Gyűrűk Ura: A Szövetség útja. Ez a játék inkább arra az útra lép, amelyen anno A hobbit könyv is bandukolt szőrös kis tappancsokkal: kicsiben indul, aztán egyre nagyobb tétekig jut el, miközben végig Bilbó nagy kalandja marad a fókuszban. És ami még fontosabb, a társas nem simán a remekül mutató és vásárlómágnesnek is tekinthető Tolkien-címkét akarja eladni bazári módon, hanem egy működő, feszes, modern dobókockás-könyves rendszert kínál. A játék alapállása egyszerűen érthető: 1-4 játékos játszhatja, 10 éves kortól ajánlott, és egy fejezetnyi kaland nagyjából fél óra körül mozog, tehát bőven az a kategória, amit egy hétköznap este is elő lehet kapni (akár többször is). A fél óra itt nem csak kecsegtető kamu, mert a rendszer tényleg gyors: gyakorlatilag nulla előkészület után indulhat is az aktuális fejezet.
A hobbit - Oda és vissza műfajilag legjobban úgy írható le, hogy történetvezérelt, kompetitív dobókockadraftos, útrajzolós játék, csak nem egy klasszikus papírlappal operál, hanem játékosonként egy saját, törölhető felületű kalandkönyvvel - ami elképesztően szépen van illusztrálva. A dobozban ott vannak a szükséges kellékek, a filcek, a jelölők, és az egész rendszer arra épül, hogy ugyanazt a fejezetet játsszátok mindannyian, miközben a dobásokból és választásokból saját útvonalat, erőforrás-gazdálkodást és megoldásláncot raktok össze. A játék nyolc különálló, teljes mértékben és akárhányszor újrajátszható kalandot ad, vagyis fejezetekre bontva végig tudsz menni Bilbó útján Zsáklakból a Magányos-hegyig, és a fejezetek tematikusan is egy-egy jól felismerhető állomást idéznek meg az eredeti műből.
A körök motorja a dobókockadraft. Valaki dob, a dobott kockákból pedig a játékosok sorban választanak, és a választott kockát pedig arra használják, hogy a saját könyvük aktuális fejezetében előrehaladjanak. Ha kardot vagy kenyeret mutat a kocka, akkor kapunk egy ilyen erőforrást, ha varázslókalapot, akkor azt be tudjuk váltani másféle kockajelekre, ha pedig egy utat, akkor ténylegesen haladni tudunk, vagyis saját könyvecskénkben a kockán látható útszakasszal tudjuk bővíteni az utunkat - fejezetenként teljesen eltér, hogy ez mire is lesz jó, van, ahol A pontból el kell jutni B-be úgy, hogy minél több extra feladatot is elvégzünk közben (extra pontokért), de az első felvonásban például nemes egyszerűséggel csak be kell kötni úttal a 12 törpét a Zsáklakhoz. Ez a rendszer azért működik jól, mert egyszerre ad meg egy közös alaphelyzetet és biztosítja a személyes döntést: ugyanabból a "készletből" építkeztek, de a saját tábládon egészen más útvonal lesz a helyes. A játék nem a konfrontációt épít, hanem azt a finom, folyamatos versenyt domborítja ki, amikor látod, hogy a másik mit akar, és pont azt a kockát viszed el, ami neki kellett volna.
Ahogy már említettem, a fejezetekben a kockákkal erőforrásokat gyűjtesz, akadályokat oldasz meg, és útvonalat építesz, hogy teljesítsd az adott rész céljait. A Dartmoor-féle "csak kombózz és majd lesz valami" mentalitás itt korántsem lesz elég: a fejezet céljai konkrétan egy adott irányba terelnek, és a kockaválasztás mindig arról szól, hogy most a biztos előrehaladást választod, vagy megpróbálsz egy nagyobb értékű, kockázatosabb döntéssel hosszabb távon érvényesülő előnyre szert tenni. A jó játékélmény egyik kulcsa, hogy ezek a fejezetek nem egyformák: apró szabálycsavarokkal, más prioritásokkal és más kényszerekkel dolgoznak. Ez biztosítja, hogy nehezen lehessen ráunni a társasra.
Az ember hajlamos lenne azt várni, hogy A hobbitból kooperatív élményt csinálnak, és piszkosul örülök annak, hogy itt végül nem ez lett a kreatív döntés. Az, hogy a játékosok saját, utakkal telerajzolható kicsi könyvet kapnak és törölhető felületre jelölnek, egyrészt gyorsítja a játékot, másrészt ad egy kellemes, kézzel fogható "kalandnapló" hangulatot - továbbá bebiztosítja azt, hogy végtelenszer újra lehessen játszani minden fejezetet, lévén az aktuális kaland pár mozdulattal letakarítható a lapokról. Nem kell paklit keverni és táblát építeni, mégis megvan az a fizikai érzet, hogy valamit létrehozol a fejezet során, nem csak fejben számolsz egy adott pontsávon - bár a végén úgyis jön a matek, és az fog dönteni.
Persze A hobbit - Oda és vissza nem akar mindenkinek kedvezni. Ha valaki a Tolkien-cím hallatán szerepjátékos sztorizást, narratív dialógusokat, karakterfejlődést és nagy fordulatokat vár, csalódni fog, mert itt inkább egy "puzzle-kalandot" kap. Összességében A hobbit - Oda és vissza egy kifejezetten okos, gyorsan előkapható, fejezetekre tagolt dobókockás-útrajzolós kaland, ami nem akar Gloomhaven, vagy más monumentális gigatársas lenni, és éppen ettől működik. Az alkotó, Reiner Knizia nyolc fejezetben elmondja Bilbó útját úgy, hogy minden fejezetben te írod meg, vagyis jobban mondva rajzolod le utakkal a saját verziódat, a többiek pedig ugyanebből a kockakészletből próbálnak valami jobbat kihozni. Ha szereted a "kevés szabály, de sok döntés" típusú játékokat, és bírod az alapvetően logikai jellegű élményt, akkor ez az a hobbitos utazás simán elfér majd a te társasos szekrényedben is.
A hobbit - Oda és vissza
Eredeti cím: The Hobbit: There and Back Again
Tervező: Reiner Knizia
Grafika: Lorenzo Colangeli
Eredeti kiadó: Lookout Games
Magyar kiadó: Office Dog
Játékosszám: 1-4 fő
Korhatár: 10+
Időtartam: 30 perc
