Lassan, de biztosan ráfordulunk az igazi őszre: a hőmérséklet egyre hűvösebb, a nappalok egyre rövidebbek, előkerülhetnek a plédek, a forró italok, és persze a társasjátékok is. Épp ezért most hoztunk nektek 5 olyan játékot, amitől igazán cozy bekuckózós őszi hangulatba kerülhettek. Ha gyújtotok mellé egy illatgyertyát is, a siker garantált.
Kapibarista
Az őszhöz hozzátartozik, hogy a jéghideg üdítőket és alkoholos frissítőket leváltják a forró italok. Hogy máshogy lehetne ezt a legjobban élvezni, mintha mi is egy kávézó tulajdonosaként azon ügyködnénk, hogy a mi vendéglátóhelyünk legyen a legsikeresebb.
A Kapibaristában pontosan ezt tehetjük: a kevéske pénzzel folyamatosan zsonglőrködve kell bővítenünk a kávézónkat, és kiszolgálni a vendégeket.
A játék végén az nyer, aki a legtöbb győzelmi pontot szerzi, a csavar pedig az, hogy a pontozást az egyik játékos fogja kiváltani: aki ugyanis elsőként megszerzi a 3. (kétfős játék esetén a 4.) törzsvendégét, az lezárja a játékot. Ehhez pedig minél több terméket kell meghonosítanunk, miközben csinosítgatjuk is a kávézónkat: kávék, teák, sütemények és még sok más kerül terítékre, a díszítés során pedig háromféle stílus közül válogathatunk. Az élményt a közös célok teszik még színesebbé, amik sokszor nehezen elérhetőek, cserébe rengeteg pontot érnek.
Van sütnivalód?
A sütés-főzés szintén az őszi hangulat egyik elengedhetetlen eleme, ha pedig ezzel a játékkal játszunk, előbb-utóbb annyira megéhezünk, hogy biztosan ínycsiklandozó illatok szállnak majd a konyhában.
A Van sütnivalód? egy meglepően összetett családi társasjáték, amiben három fordulón keresztül kell a lehető legtöbb édes és sós pékárut elkészítenünk, ügyesen beosztva az erőforrásainkat.
Oda kell figyelni az alapanyagok árára és a sütési időre, de mindezt megkönnyíti, ha hiper-szuper konyhai fejlesztéseket vásárolunk. Vannak nehezebb és könnyebb receptek, az pedig csak rajtunk áll, melyikbe merünk belevágni. Ha azonban valamit nem sikerül időben elkészíteni, az nemcsak hogy megromlik és mehet a kukába, hanem még mínuszpontot is fog érni a játék végén. Mindezt még titkos célokkal is megfejelték a készítők, így ezerfelé kell figyelni ebben a játékban, ami tökéletesen megidézi a konyhai káosz érzését, de ha ügyesek vagyunk, igazi mesterszakácsnak érezhetjük magunkat, aki előtt még Gordon Ramsay is fejet hajtana.
Az erdő
Az őszre sokan mondják azt, hogy a legszebb évszak az összes közül, hiszen ha ilyenkor teszünk egy sétát a természetben, akkor mindenfelé színpompás faleveleket láthatunk. Ha azonban a hideg miatt nincs kedve az embernek az erdőben túrázni, akkor megépítheti otthon a sajátját, ehhez pedig csak egy baromi nagy asztalra lesz szükség.
Az erdő egy tablóépítős játék, ahol nem elég csupán fákat ültetni, mindenféle állatokkal be is kell népesítenünk a saját területünket, hogy a játék végén a mi erdőnk érje a legtöbb pontot.
Ehhez pedig jó stratégiai érzékre is szükségünk lesz, ugyanis nem elég random pakolgatni a lapokat, rendszerekben kell gondolkoznunk, hogy az egymással kölcsönhatásba lépő kártyák minél értékesebbé váljanak. Ha pedig ráunnátok az alapjátékra, akkor van egy jó hírünk: több kiegészítő, és egy önállóan játszható folytatás is megjelent Az erdő-játékcsaládban, amiket szintén érdemes kipróbálni. Az biztos, hogy ennél közelebb nem érezheti magát az ember a természethez anélkül, hogy egyáltalán kitenné a lábát otthonról.
Everdell - Az örökfa árnyéka
Ha nemcsak a fák, hanem az állatok is közel állnak a szívünkhöz, akkor ebben a játékban nekik segíthetünk, hogy otthont teremtsünk számukra, és egy minél erősebb városkát hozzunk létre. Mókusok, sünök, egerek vagy teknősök - rajtunk áll, melyik állatokkal szeretnénk belevetni magunkat ebbe az igen impozáns külcsínnel megálmodott játékba.
A játéktérből kiemelkedik egy hatalmas fa, ami nemcsak szép, de funkciója is van: ezen találhatóak a célkártyák, itt tudjuk nyomon követni az évszakok múlását, de még a húzópakli is a fa törzsében helyezkedik el.
Az állatkáink kvázi munkásokként működnek, akiket lehelyezve nyersanyagokat szerezhetünk, hogy aztán minél jobb kártyákkal bővíthessük a városunkat, ezzel Az erdőhöz hasonlóan egy gyönyörű tablót építve. A játék minden komponenséből árad a törődés: a fa már maga is fantasztikus lenne, de a kis nyersanyagok kidolgozottsága, illetve a különböző állatfigurák is tesznek róla, hogy igazán beleélhessük magunkat a kalandba. Az Everdell számos kiegészítőt és alternatív kiadást megért már, így ha elvarázsol a világa, hosszú ideig megtaláltad magadnak az elfoglaltságot.
Leaf
A színpompás falevelek imádnivaló kavalkádját hivatott megjeleníteni ez a magyarul sajnos még nem megjelent társasjáték, amiben a szél bőrébe bújva irányíthatjuk a leveleket a talaj felé.
A célunk, hogy összekössük őket a már földre lehullott darabokkal, utána pedig erdei állatokat csalogathatunk oda, gombákat növeszthetünk, illetve további faleveleket gyűjtögethetünk, hogy az erdőnk egyre jobban virágozzon.
Ha ez nem lenne elég, a kis mókusainkkal egyre feljebb kapaszkodhatunk egy fán, hogy ezzel is minél több előnyhöz jussunk, és a lehető legtöbb pontot tegyük zsebre. Ez az egyik leghangulatosabb darab a listán található játékok között, ráadásul nagyon könnyen tanulható, és akár olyanokat is képes bevonzani a társasjátékozás világába, akik csak most ismerkednének vele. A végtelenül impozáns asztalkép itt is adott, de ha négyen játszanánk vele, akkor itt sem lesz elég egy kis dohányzóasztal.
Most, hogy mindenkit beszippantott az őszi hangulat, ideje leporolni a társasjátékok dobozait és játszani egy jót. Ha ezek közül egyik sem fogott meg igazán titeket, akkor se csüggedjetek: a következő hónapban egy spooky seasonre specializált ajánlóval is érkezünk majd számotokra.