Zombiunikornisok lephetik el a Szilícium-völgyet
A startupvilágban most jöhet a nagy kijózanodás.
A startupvilágban most jöhet a nagy kijózanodás.
Megjelent a Grok 4.5, és vele jött az újabb reputációs aknamező.
Drágábban jöhet a Google új okosórája.
Egy új kutatás 47 millió galaxis alapján kérdőjelezi meg a régi alapfeltevést.
A Nova Lake újra behozhatja azt, amit az Alder Lake óta hiányolnak.
A Cloud Rebuild a felhőből húzza le a rendszert és a drivereket.
A cég a rejtett felvételkészítés egyik kiskapuját zárná be.
A Kamoʻoalewa valójában nem hold, mégis régóta velünk tart.
A széles kijelzős modell az Apple és a Samsung ellen készülhet.
Új videószerkesztőt kapott az iOS-es X app.
Tízből nyolcan több pénzt várnak, sokan az infláció felett.
A watchOS 27 harmadik bétája végre aktiválta az okosabb Sirit.
A bank szerint délelőttre elhárították a technikai hibát.
Kiderült, mikor jön a következő Made by Google esemény.
A tévé maradt a fő képernyő, de a mobil közben mindent elvisz.
Aki nem tiltja le, annak az arcát mások is felhasználhatják.
Új widgeteket kapott a Samsung Find alkalmazás.
A telefont csak 2276-ban veszik majd elő újra.
A cég szerint nem gépekkel váltják ki az embereket.
A KPMG szerint egyre nagyobb gond az AI-költségek átláthatósága.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)