Minden, ami magyar - talán így lehet a legjobban összefoglalni, hogy mire számíthattok a Pulitól, aminek eredetijét, a Puliwoodot nem véletlenül csonkoltuk meg. Ebben a rovatban ugyanis nemcsak hazai filmekről és sorozatokról lesz szó, hanem bizony magyar videojátékokról, könyvekről, képregényekről, rendezvényekről és talán még zenéről is.
Felfedezzük a hazai alkotók munkáit, bemutatjuk az ígéretes újdonságokat, elővesszük az elfeledett kedvenceket és lehet, hogy néha vad vidékekre is elkóborlunk.
A célunk az, hogy ne csak távolról ugassuk (hahh!) a hazai popkultúrát és művészetet, hanem közelebb hozzuk ezeket hozzátok, hiszen jelentős részük szerintünk nem kap annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelne. De ne aggódjatok, nem valami köldöknézős dolog lesz ez: szórakoztatóan, őszintén és kíváncsian szeretnénk beszélni mindarról, amit itthon hoznak létre.
És attól sem kell tartanotok, hogy nemzeti színű szalagba csomagolunk majd mindent, ami magyar, ünnepélyes méltatás helyett inkább azt szeretnénk megmutatni, miért érdemes egy adott dologra odafigyelni, és persze nem hallgatjuk majd el azt sem, ha valami nem sikerült túl jól.
És hogy rovatvezetőként mire a többesszám? Nos, az elképzelés az, hogy egy kicsit közös jószág lesz a Puli, amibe minden GS Plusszos író és szerkesztő bedolgozik majd, így többféle nézőpontból, de közös lelkesedéssel mutathatjuk majd be nektek a magyar popkultúrát.
Röviden: alaposan körülnézünk a hazai portán, és ha valami érdekeset találunk, megugatjuk. Vau!