Megjelent a World of Warcraft: Forever, ami vélhetően nem csak világszerte, hanem idehaza is rengeteg játékost vonz majd magához. Az utóbbiaknak pedig van egy extra jó hírünk, ugyanis a World of HunCraft az Azeroth Hangjai csapatának köszönhetően máris magyar felirattal és részleges magyar szinkronnal élvezhetjük a kalandokat Azeroth világában.
A magyarítás a játék közel 90%-át lefedi, így a küldetések, az NPC-párbeszédek és a szövegbuborékok mellett a varázslatok, a talentek, a könyvek és a segédletek is magyarul érhetők el. A küldetések szövegeinek 25%-a már lektoráláson is átesett, az Azeroth Hangjai csapatával közösen készülő szinkron pedig jelenleg az 1-20. szint kalandjait szólaltatja meg magyarul.
Természetesen nem hivatalos anyagokról van szó, és mivel a World of Warcraft hatalmas szöveganyaga talán évtizedekre is elegendő fordítói munkát adna még egy lelkes csapatnak is, így a mesterséges intelligenciát is segítségül hívták a készítők. De nehogy azt higgyétek, hogy holmi összecsapott munkáról van szó, ugyanis a magyarítás egy több mint 3 éve épülő közösségi adatbázisra támaszkodik, kezdetben a Deepl, most pedig már a Gemini és a GPT legújabb modelljeinek használatával.
Dávid Márk (Frankensteinx), a World of HunCraft informatikai vezetője szerint a minőség fordításhoz nélkülözhetetlen a folyamatos ellenőrzés, lektorálás, na és persze a játékosok visszajelzése is. De még ennyivel sem elégedtek meg, és a lehető legautentikusabb élmény érdekében még a Warcraft-könyveket itthon kiadó Szukits Kft.-t is bevonták szakmai közreműködőnek, így a könyvekből ismert magyar elnevezések is visszaköszönnek.
A magyar szinkron ötlete ennél frissebb dolog, ugyanis a World of HunCraft a v4-es hangmodell megjelenésével látta elérkezettnek az időt arra, hogy nekiálljanak ennek a szintén hatalmas melónak az Azeroth Hangjaival közösen (akik amúgy épp a Midnight-hoz készítettek szinkront és kérték a World of HunCraft engedélyét a fordításaik használatára). A magyar hanganyagokat az ElevenLabs technológiája kelti életre, az első szinkroncsomag az 1-20. szint zónáihoz készült el egyelőre, a munka pedig a játékosok visszajelzései alapján halad majd tovább.
Ha minden jól alakul, akkor már a megjelenést követő egy-két hétben jelentősen bővülhet a magyar hanganyag, november végére pedig akár a teljes játékhoz elkészülhet a szinkron. Ha az eddigiek nem győztek volna meg titeket, akkor itt egy kis ízelítő, milyen élmény magyar hang kíséretében kalandozni Azeroth vidékein.
A magyar feliratot és a szinkront innen tudjátok letölteni.
