DayZ fejlesztők: "Hülyék lennénk, ha nem próbálnánk meg kiadni konzolra"
A Bohemia Interactive ugyan nem jelentette be az ArmA 2 modjaként indult játék konzolos verzióit, de szeretnék, ha a DayZ nem csak PC-n aratna.
A Bohemia Interactive ugyan nem jelentette be az ArmA 2 modjaként indult játék konzolos verzióit, de szeretnék, ha a DayZ nem csak PC-n aratna.
A Resistance sikere vitathatatlan, de valahogy mégsem sikerült akkora legendává kinőnie magát, mint azt a Microsoft gyermeke, a Halo tette.
A cím persze egy tréfa (móka, paródia, jópofaság), azonban van alapja - vannak, aki változatlanul a 80-as években élnek és hisznek.
Már nem kell sokat aludni, és megjelenik végre a nagyon várt Tekken Tag Tournament 2 - ráadásul magyar nyitóbuli is lesz, ahol összemérhetitek tudásotokat.
Habár van ismét akció és a főhősöket elrepítő robbanás, de a hangulat mégis megnyugtató.
Hamarosan újra elindul a két fociprogram közötti verseny a FIFA 13 és a PES 2013 között.
Általában a konzolok nem olyan erősek FPS felhozatalban. Ez alól tuti kivétel a Killzone sorozat.
Az Xbox 360 demo ma érkezik, a többi holnap és holnapután - autóverseny őrülteknek érdemes lesz rákukkantaniuk.
Kevés olyan dolog van, ami jobban feldobhatna egy hétfői délelőttöt, mint néhány jópofa kép a nyáladzó alienekről és az egymásra lövöldöző emberekről.
Elhúzzák a mézesmadzagot, de nem mondanak semmi konkrétat a Mass Effect 3 Wii U-ra készülő változatának fejlesztői. Állítólag nagy címmekkel készülnek még a konzolra, vajon mi lehet az?
Megvan már melyik karakterrel tervezitek ismét bejárni Pandorát? Ha igen, akkor vessetek egy pillantást a nem rég kikerült Skill Tree kalkulátorra!
A játék egyik legfőbb célpontjának szélhámosságairól már hallhattunk újságkivágásokban, most azonban megismerhetjük magát az ördögöt is.
A modern fegyvereket lecserélték egyetlen varázspálcára, hozzáadtak egy csipetnyi fedezékrendszert, hátradőltek és várják a sikert, a pénzt és a csillogást.
A Guild Wars után több száz évvel játszódó második rész karaktereinek kreálása nem lett nehezebb, de kezdők számára érdekes lehet vásárlás előtt.
Sejthető volt, hogy a felfokozott módon várt Guild Wars 2 egyből az élre ugrik majd - így is történt.
A stáb kissé elfáradt a nyáron, elképesztő mennyiségű filmet forgattunk le, amely tekercsei minden szobát elfoglalnak...
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban elindult az NFL 2012-13-as szezonja: a Dallas Cowboys idegenben legyőzte a New York Giants-t.
Új videósorozat indult a Medal of Honor: Warfighter apropóján, ami afféle trainingként szolgál az újoncoknak, mégis inkább a játékot népszerűsíti.
Az Assassin's Creed harmadik része megannyi más terület mellett a tévében is képviselteti magát, méghozzá egy hangulatosra sikerült egy perces előzetessel.
A PlayStation-exkluzív játéksorozat három eddig megjelent tagját és azok DLC-it hamarosan egy csomagban is megvásárolhatjuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)