Visszatáncolt az EA, Oroszországban is megjelenik a The Sims 4 esküvős kiegészítője
A kiadó az ország melegellenes törvényei miatt akarta kihagyni a rajtot, de hamar meggondolta magát.
A kiadó az ország melegellenes törvényei miatt akarta kihagyni a rajtot, de hamar meggondolta magát.
Új tulajdonos alatt készülhetnek olyan kalandjátékok, mint a Deponia és a The Whispered World.
Viszont csak nemrég derült ki, hogy mennyire is népszerű a 4A Games posztapokaliptikus lövöldéje.
A Sifu az idei év egyik legjobb és egyben legmegosztóbb játéka lesz, aminek sok kontroller látja majd kárát.
Vannak, akik már kalandra indultak az Elden Ring világában, és olyan területeket mutogatnak, amiket a fejlesztők még nem villantottak meg.
Az A Way Outról és az It Takes Two-ról ismert Josef Fares első sikeres alkotását szerezhetjük ma meg.
Bár van egy olyan frakció a Total War: Warhammer III-ban, amit a kínai kultúra inspirált, mégsem ezt sérelmezik.
Így február közepén már épp itt volt az ideje, hogy a Crystal Dynamics előbújjon a takarója alól, és elmesélje, hogy mi fog történni idén a Marvel's Avengers világában.
Külső és belső körülményeket is megneveztek, valamint a konkurenciát hibáztatták a DICE multiplayer FPS-ének kudarcáért.
Miközben rengetegen élvezik a Cyberpunk 2077 1.5-ös frissítésének újdonságait, addig mások hibaüzenetekkel bajlódnak.
Nem emlékszel már, hogyan zajlott pontosan Aloy első kalandja, de nincs időd újra végigjátszani a Forbidden West megjelenése előtt? Segítünk!
Ahogy az eddigiek, úgy a Sentinel is teljesen ingyenes, a No Man's Sky játékosai mától nézhetnek szembe az új kihívásokkal.
Az Amazon megvillantotta a Lost Ark nyugati megjelenésével kapcsolatos eddigi adatokat. A számok lenyűgöző startról mesélnek.
Ha valaki megunta a morgó hangú baltás hústornyot, akkor átválthat majd a pörgős íjászra.
Idén korai hozzáféréses modellben elindul a Dune: Spice Wars, amiről egyre több információt árulnak el a fejlesztők.
Megérkezett a Patch 7, ami hozott is valamit, meg vitt is: az újdonságokért cserébe le kell mondanunk a mentéseinkről.
A Dying Light 2 teszt megszületése előtt 80 órát raktunk a Techland zombis játékába, de még mindig nem unjuk.
Nem új dolog a review bombing jelenség a Valve rendszerében, ám ezúttal nem a játék minősége miatt történik.
A Battlefield sorozat új mélypontokat ér el, miközben a DICE és az EA mélyen hallgatnak a fejlesztéseket illetően.
Nem mindegyikről igazolódott be, hogy átverés, de jobb félni, mint megijedni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)