PCW logó
PCW

Elon Musk cége perel, mert szerinte alkotmányellenes dolgot vár tőle egy New York-i törvény

|

Az egyetlen nyertesei ennek a cirkusznak a nagyon jól fizetett ügyvédek lesznek.

A Bloomberg jelentése szerint Elon Musk X Corp.-ja benyújtott egy keresetet New York állam ellen, mondván, hogy annak új közösségi média platformokra vonatkozó szabályzata sérti az Egyesült Államok alkotmányát. A kérdéses törvény neve "A gyűlölet bújtatásának megállítása törvény", amit Kathy Hochul kormányzó iktatott be decemberben. Musk és a nagyon jól fizetett képviselői szerint ez ütközik a szabad véleménynyilvánítás jogkörével.

Amit a törvény valójában elvár, az az, hogy az Twitter, és az ahhoz hasonló platformok féléves jelentésekben részletezzék, hogy hogyan definiálják a gyűlöletkeltő beszédet, és milyen lépéseket tesznek a gyűlöletkeltő, rasszista, szélsőséges, radikalizáló, zaklató és hamis információkat terjesztő tartalmak moderálása, illetve a külső országok politikai babrálásának elkerülése érdekében.

Az X képviselete szerint ez a törvény "szinte megegyezik" azzal a kaliforniai szabályzattal, amit a cég sikerrel elhárított egy bírósági eljárás keretében. A szövetségi bíróság ideiglenes engedélyt adott az X Corpnak, az AB 587-es törvény elkerülésére.

A Bloomberg megkereste Muskék képviseletét, de egyelőre nem kapott semmilyen választ. Meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)