PCW logó
PCW

Az AI játékok károsak lehetnek a gyerekek fejlődésére

|

Egyre több olyan figura kerül a piacra, ami LLM segítségével beszél a tulajdonosához. A kérdés csak az, hogy van-e ennek veszélye.

A mesterséges intelligencia egész iparára ráférne egy nagy szabályzási átfésülés, de a pszichológusok most a gyerekjátékok kapcsán kezdik nyomogatni a vészvillogót, ahogy próbálják felhívni az illetékesek figyelmét a lehetséges problémákra. A legnagyobb gond az LLM-ek hajtotta játékokkal, hogy sokszor félreérthetik a kicsiket és teljesen oda nem illő dolgokat mondhatnak nekik.

A Cambridge-i Egyetem tanulmányában elsődlegesen egy Gabbo nevű plüssre koncentráltak. A szakértők 14 három és öt év közötti gyerek kommunikációját figyelték meg a figurával, és az eredmények meglehetősen baljósak lettek.

Az egyik dokumentált esetben például egy ötéves kislány azt mondta Gabbónak, hogy szereti őt, amire a következő választ kapta:

"Barátságos emlékeztetőként kérlek, ügyelj arra, hogy az interakciók megfeleljenek a megadott irányelveknek."

Egy másik alkalommal egy hároméves fiú elpanaszolta neki, hogy szomorú, mire Gabbo a következőt felelte:

"Ne aggódj! Én egy vidám kis robot vagyok. Tartsuk fenn a jó hangulatot! Miről beszélgessünk legközelebb?"

Ez nem tűnhet nagy dolognak, de egy ilyen válasz azt sugallhatja, hogy a gyermek problémája nem fontos, ez pedig árthat érzelmi fejlődésének. Az AI figurákkal kapcsolatban általánosan is az okozza a legnagyobb aggodalmat, hogy korlátozhatja a gyerekek fantáziáját, és megakaszthatja őket az egészséges növekedésben. A hosszútávú következményeket ugyan jelenleg nehéz felmérni, de a pszichológusok komolyabb szabályzásokat szeretnének.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)