PCW logó
PCW

A PC-sek túlnyomó részének esze ágában sincs gépet építeni a következő két évben

|

Nem meglepő, hogy azok az emberek, akik maguk építik a PC-jüket, tisztában vannak vele, hogy mostanában ez a szokásosnál is rosszabb befektetés.

A Tom's Hardware felmérése szerint a PC-játékosok többsége egyszerűen kivár, mert a piac jelenlegi állapotában nagyon deficites új gépet építeni. A válaszadók 60 százaléka azt mondta, hogy legalább két évig nem tervez új gamer PC-t építeni.

Több mint 1500 ember vett részt a májusi kutatásban, és ezeken az eredményeken látszik csak igazán, hogy mennyire rossz állapotba került a PC-s piac. Meg úgy a piac általában.

A fő probléma továbbra is az AI-ipar elképesztő memória- és chipéhsége, az adatközpontok és AI-szerverek gyakorlatilag felszívják a globális DRAM-készleteket, ami brutálisan megdrágította a RAM-okat, az SSD-ket és a videokártyákat is.

Kicsit olyan ez, mint a kriptobányászat csúcsán, amikor szintén lehetetlen volt normális áron videokártyát venni, csak ez lényegesen több komponenst érint és egyelőre nem is igazán látjuk a végét.

A felmérésből az is látszik, hogy nagyon kevés játékos akar rövid távon gépet építeni. Mindössze 15 százalék tervez új PC-t a következő hat hónapban, és csak 10 százalék három hónapon belül. Az emberek nagy része vagy kivárja a piac normalizálódását, vagy egyszerűen tovább használja a meglévő konfigurációját.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)