PCW logó
PCW

3 csalódás 2015-ből

|

Mozgalmas év volt, de néhány - az év elején beígért - technológiából semmi sem lett. IT-ígéretek, amik átcsúsznak 2016-ra.

Sok-sok érdekes és látványos újdonság érkezett idén is, és persze az is igaz, hogy még egy bő hét van az idei évből, de ahogy a tapasztalatok mutatják, túl nagy újdonságra, fejlesztésre, áttörésre az IT-világában már nem lehet számítani. A céges a januári CES-re készülnek, a fejlesztők, mérnökök pedig már inkább szabadságon vannak, semmint a laborokban.


Tény, hogy sok újdonságot kaptunk idén, de volt néhány olyan is, amire nagyon vártunk, mégsem valósult meg, és néhány olyan, forradalminak kikiáltott termék, technológia is megjelent, amely végül mégsem hozta meg a várt áttörést.


Szuper-akkumulátor

Az egyik legnagyobb szívfájdalmunk, hogy 2015 is a szuper-akkumulátor nélkül telt. Idén is jöttek új bejelentések, a laboratóriumokban már nagyon biztató eredményeket értek el a mérnökök, de késztermékben még semmiféle áttörő újdonságot nem kaptunk. A legtöbb, amit ma beszerezhetünk ebben a kategóriában, az a kétnapos mobiltelefon, ahol egy középkategóriás SoC-vel és kijelzővel szerelt telefonba óriási akkumulátort pakolnak és mindenféle, szoftveres energiatakarékos trükköt bevetnek. A másik lehetőség az óriásakkumulátorral szerelt, belépőszintű okostelefon, amelyből többféle is megjelent. A 9000 mAh-s akkumulátor persze hatékony megoldás, 7-10 napig is kibírja így egy ilyen telefon, de számolnunk kell 2 cm-es vastagsággal, tekintélyes súllyal és félnapos töltési idővel.


VR

Nagyon izgalmas, új terület a VR, de alaposan meg is osztja a felhasználói tábort. Egy része feltétel nélkül már ma beleugrana és használná akár napi szintén, a játékosok között is akad, aki alig várja a VR-játékok robbanását, de a felhasználók másik rész inkább érdekes, ám kiforratlan, vagy éppen felesleges érdekességként tekint rá. A Virtuális valóságot elhozó sisakok és szemüvegek egyre jobbak és tény, hogy 2015-ben is sokat fejlődtek, de ez még nem végleges, sőt, még 1.0-nak sem igazán mondanánk.


A VR-ba több cég is beleugrott, mindegyik fejleszti saját megoldását, és azért olyanok is vannak, akik a VR kiszolgálásán, némi szabványosításon ügyködnek. Azonban végleges formát idén még nem öltött egyik termék sem, mármint olyat, ami a széles közönség számára is elérhető és kellően sok tartalommal ellátott változat lenne. Mi nagyon sokat várunk az Oculus Rifttől, ami egészen fejlett már, a CES-en a HTC is forradalmi bejelentésre készül VR-témában, a Microsoft HoloLensét pedig egyszerűen imádjuk - csak sajnos egyik termék sem 2015-ben kerül a karácsonyfa alá. Reméljük, 2016 Karácsonyán már az egész család sisakkal a fején rohangál majd a karácsonyfa körül.


Intel Skylake

A 2015-ös IT-csalódáslista egészen hosszú is lehetne, de ezúttal a végére egy olyan terméket választottunk, ami valójában meg is jelent. Az Intel hatodik generációs Skylake processzoraira sokat kellett várni, de amikor megjöttek, az Intel pillanatok alatt eltemette a Broadwellt, hogy helyet adjon az új platformnak. Szegény Broadwell asztali környezetben kb. 1 hónapot élt, de notebookokban is csak mérsékelten terjedt el, pedig nem olyan rossz fejlesztés. A Skylake persze többet ígért - az Intel marketinggépezete nagyon nagyokat mondott: 14 nm, új alapok, új platform, fele fogyasztás, 2-3× gyorsabb, gaming-grade integrált GPU-k, szupergyors processzormagok és még folytathatnánk.


Szeptembertől kezdődően jó pár Skylake CPU és Skylake-kel szerelt notebook is megfordult tesztlaborunkban, de sokkoló előrelépést egyik sem hozott. Számítási teljesítményben a Haswell teljesítményétől nem szakadt el egyik modell sem, miközben az ár nőtt és a platformköltség is magasabb. A fogyasztás kicsit csökkent ugyan, de az üzemidő semmiképp sem duplázódott, sőt, alig-alig nőtt. A Skylake-től mi többet vártunk, ráadásul a hírek szerint az Intelnek a gyártási hibaszázalékkal is vannak gondjai. Reméljük, jövőre ezek megoldódnak, a Skylake tényleg olcsóbb lesz, így elterjedhet és azonos összegért az eddigi modelleknél erősebb PC-t kaphatunk.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)