PCW logó
PCW

148 millió dollárral támogatták Donald Trump mémcoinját, cserébe egy 20 perces beszédet kaptak

|

Az elnök vacsorán fogadta a legnagyobb befektetőit, akiknek tartott egy rövid beszédet, majd anélkül távozott, hogy bármelyikükkel szót váltott volna.

Donald Trump 148 millió dollárt szedett össze olyan emberektől, akik szerint a memecoin egy befektetés, majd tegnap este vacsorát is adott a $TRUMP nevű kriptovalutája top vásárlóinak, ami több jelenlévő szerint is nagyon kellemetlen volt. A helyszín a Trump National Golf Club volt, a vacsora vendéglistáján pedig több mint 200 bagholder volt jelen, azaz olyan ember, aki jó pénzért vásárolt a Trump-féle memecoinból. A 25 legnagyobb befektető külön VIP fogadást is kapott, mindez összesen 148 millió dollárba fájt nekik, de legalább volt csirke és egy húszperces kampánybeszéd, amiben Trump azzal büszkélkedett, hogy lezárta a határt és megnyitotta az utat a kriptovaluták előtt.

A közönség soraiban ott volt például Lamar Odom, egykori NBA-játékos, Brendan McCafferty, akit a CNN "önjelölt médiaigazgatónak" nevezett és az a Jeffrey Zirlin is feltűnt, akinek Axie Infinity című NFT-s játéka dőlt be nemrégiben.

Az est legnagyobb "nyertese" Justin Sun, kínai származású kriptoguru, akit korábban az amerikai tőzsdefelügyelet vádolt piaci manipulációval, de mintha varázsütésre elillantak volna a problémák, miután 75 millió dollárt tolt be Trump gyerekeinek decentralizált pénzügyi bizniszébe. Most 18 millió dollár értékben tart $TRUMP-ot, és ezért cserébe kapott egy "Trump Golden Tourbillion" karórát.

A vendégek élményeiről CoffeeZilla, a kriptovilág oknyomozó youtubere számolt be, állítólag a rendezvény elég kellemetlen volt, Trump alig beszélt velük, a VIP vendégek sem tudtak vele kezet fogni, nemhogy szót váltani.

Közben a rendezvény helyszíne előtt tüntetők követelték a teljes vendéglista nyilvánosságra hozatalát és a politikusok kriptoérdekeltségeinek felülvizsgálatát, hiszen talán van némi összeférhetetlenség, hogy a világ legbefolyásosabb emberének saját kriptovalutája van.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)