Másvilág logó
Hirdetés
Másvilág

Megvan, mikor érkezik Bradley Cooper G.I. Joe-filmje és a Parajelenségek új felvonása

|

A Paramount felfedte lapjait.

Hirdetés

A Parajelenségek-franchise új fejezete és a soron következő G.I. Joe-mozi is olyan filmek, amelyekről már lassan évek óta beszélünk, eddig mégsem tudtunk hozzájuk premierdátumot kötni, azonban ez végre megváltozott. A Paramount ugyanis végre közzétette mindkét film bemutatójának tervezett időpontját, amelyekre, ha minden jól megy, hamarabb sor kerülhet, mint ahogy azt eddig gondoltuk volna.

A G.I. Joe esetében például nagyon sokáig problémás volt a rendező megtalálása, arról nem is beszélve, hogy egy időben a főszereplő kiléte sem volt biztos, azonban úgy tűnik, hogy végre minden mozaikdarabka a helyére került. A készülő G.I. Joe-mozit ugyanis Danny McBride (Trópusi vihar, Ananász expressz, Az erényes Gemstone-ék) rendezi, míg a főszerepet nem más, mint Bradley Cooper (Napos oldal, Amerikai botrány, Csúcshatás) vállalta el.

Hirdetés

A történetről egyelőre keveset tudunk, azonban az már biztos, hogy Cooper a franchise egyik legnépszerűbb karakterét, Duke-ot játssza majd, akit korábban Channing Tatum (Az elnök végveszélyben, Foxcatcher) alakított a 2009-es G. I. Joe: A kobra árnyéka című filmben, valamint a G.I. Joe: Megtorlásban. A Joe-k legújabb bevetésére azonban még várni kell egy kicsit, ugyanis az amerikai premier csak 2028. október 20-án esedékes, de ez még változhat a jövőben.

Emellett a Paramount és a Blumhouse Atomic bejelentette, hogy a Parajelenségek-franchise is tovább bővül, amelyre már nem is kell olyan sokat várnunk. 

A 2007-es indulás óta a széria számtalan módon próbálta feldobni a kézikamerás formulát, azonban ez nem sikerült maradéktalanul. A 2021-es Parajelenségek: Kapcsolódás kritikai bukása után a franchise egy időre pihenőre vonult, azonban a Blumhouse most elérkezettnek látta az időt, hogy Ian Tuason (Suttogás a háttérben) rendezővel karöltve ismét új életet leheljen a szellemek világába. Az eddig bejelentett színészek között olyan nevek szerepelnek, mint Maya da Costa (A híd alatt), Sonia Mena (Fülledt utcák) és Drew Nelson (The Strain - A kór). 

Ha minden a terv szerint alakul, akkor az egyelőre Paranormal Activity 8. munkacímen ismert projekt 2027. október 22-étől vetíthetik az amerikai mozik. 

Forrás: Variety

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)