Hirdetés

Már magyarul szinkronnal is megnézheted a Vér és csont gyermekei előzetesét

|

A Paramount nagyszabású fantasyje továbbra is érdekesnek tűnik.

Hirdetés

A Tomi Adeyemi által írt azonos című regény adaptációja a Paramount számára az idei év egyik legnagyobb dobásának számít, annak gyártását valahogy mégis sikerült viharfelhőknek beárnyékolnia, ami odáig vezetett, hogy a forgatókönyvön is dolgozó Adeyemi többé hallani sem akar az alkotásról.

A botrányok ellenére azonban még mindig érdekesen hangzik a nyugat-afrikai mitológiából táplálkozó történet, amiben ráadásul olyan színészek szerepelnek, mint Idris Elba, Viola Davis, Chiwetel Ejiofor vagy Cynthia Erivo. A rendezésért és a forgatókönyvért felelős Gina Prince-Bythewood személye jelenthet egyedül sokak számára problémát, ugyanis ő korábban olyan filmeken dolgozott, mint a Netflixen debütált A halhatatlan gárda valamint az azt követő The Woman King, amelyeket a legnagyobb jóindulattal is csak közepesnek nevezhetünk, emlékezetes viszont semmiképp. 

 

Hirdetés

Mindenesetre már magyar szinkronnal is láthatjátok a Vér és csont gyermekei előzetesét, amiben Kocsis Mariann ismét visszatér Viola Davis hangjaként, Galambos Péter pedig Idris Elbát szólaltatja meg, de Chiwetel Ejiofor is megkapta a Backrooms után Kálid Artúr hangját.

A film 2027. január 15-én kerül mozikba. Ami az írónőt illeti, továbbra sem kíván részt venni a film promóciós időszakában, valamint a premiert sem fogja megtekinteni elmondása szerint. Nagy kérdés, hogy amennyiben a film sikeresnek bizonyul, mi lesz a trilógia másik két részével, így, hogy Adeyemi teljesen kihátrált az alkotás mögül.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)