Kevin Feige szerint Florence Pugh Yelenája lehet a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése kulcsfigurája. Hogy pontosan mire gondolt, azt a Marvel feje nem árulta el, de érthetjük úgy is, hogy ő lesz a sztori egyik legfontosabb szereplője, de úgy is, hogy ő lesz a horgonylény a saját univerzumában. Mármint Az Univerzumban, a 616-os Földön, ahol az MCU történéseinek nagyja játszódott.
Ahogy az a Deadpool és Rozsomákból kiderült, minden univerzumnak van egy horgonylénye, akihez az adott univerzum stabilitása, ha úgy tetszik, puszta létezése kötődik. Ha őt elmozdítod, akkor abban az univerzumban lehúzhatod a rolót. Elég merész, ugyanakkor nem egyedülálló lépés lenne, ha egy viszonylag kis erővel megáldott, de annál eltökéltebb karaktert tennének meg egy adott történet MVP-jének, gondoljunk csak az első Bosszúállókra, melyben Steve Rogers karaktere lett a csapat vezetője, pedig voltak ott istenek meg filantrópok egyaránt. De szerettük azt a filmet ezért!
Persze, lehet, hogy Feige csak a bolondját járatja velünk, és ugyan Yelena tényleg fontos szerepet játszik majd a filmben, horgonylény azért nem lesz belőle. Mindenesetre az elmondható, hogy mióta feltűnt az MCU-ban, Pugh karaktere egyre fontosabb és fontosabb szerepet kapott a történet folyásában - nem utolsósorban azért, mert közkedvelt és szerethetően tökéletlen figuráról van szó.
Vagy mondd azt, hogy nem húzódott széles vigyorra a szád, amikor beköszönt a Vadonatúj napba!
Forrás: Vanity Fair.