Hirdetés

Ez a széria egyből az élre ugrott a Prime Video magyar toplistáján

|

Mike Flanagan új sorozata a Neagley és a Reacher elé is beférkőzött.

Hirdetés

Egyetlen új belépő is elég volt ahhoz, hogy felboruljon a Prime Video magyar toplistájának hetek óta stabil élmezőnye. A Carrie rögtön az első helyen nyitott, ezzel a Neagley a második, a Reacher pedig egészen a negyedik helyre csúszott vissza.

A Carrie október 7-én érkezett meg a Prime Videóra, ráadásul mind a nyolc epizód egyszerre vált elérhetővé. Mike Flanagan Stephen King 1974-es regényét helyezte mai környezetbe, így az iskolai zaklatás mellett már a közösségi média kegyetlensége is fontos szerepet kap a történetben. Carrie White-ot Summer H. Howell, édesanyját, Margaretet Samantha Sloyan alakítja. Az új feldolgozás érkezését már jó előre komoly várakozás övezte. Stephen King maga is briliánsnak nevezte Flanagan változatát, külön kiemelve azt, ahogyan a sorozat a közösségi média hatásával foglalkozik. A regényt a premier előtt mi is újra elővettük, éppen azért, hogy lássuk, mit kezd az ötvenéves történettel egy modern adaptáció.

A Carrie berobbanása leginkább a toplista korábbi uralkodóit érintette. A Neagley három hét után veszítette el az első helyet: a Reacher spin-offja szeptember közepén taszította le magát a Reachert a trónról, és egészen mostanáig ott is maradt. A Reacher ennél rosszabbul járt, mert a másodikról a negyedik pozícióig esett.

Az Off-Campus viszont változatlanul harmadik, vagyis Carrie érkezése ellenére megtartotta a helyét. A Sterling Point egyet hátrálva az ötödik, Az ifjú Sherlock pedig továbbra is a hatodik. A Vörös Királynő két pozíciót veszített, így jelenleg hetedik, mögötte a Másféle szerelem következik a nyolcadik helyen. A lista végén szintén csak kisebb csúszások történtek. A nyár, amikor megszépültem a nyolcadikról a kilencedik, A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi pedig a kilencedikről a tizedik helyre került. Egyetlen cím esett ki teljesen, a Scarpetta, amely egy héttel ezelőtt még a tizedik helyet tartotta

A hét legfontosabb streamingbemutatóit külön cikkben gyűjtöttük össze.

Hirdetés

Jelenleg így áll a Prime Video film és sorozat top 10-es listája hazánkban:

  1. Carrie
  2. Neagley
  3. Off-Campus
  4. Reacher
  5. Sterling Point
  6. Az ifjú Sherlock
  7. Vörös Királynő
  8. Másféle szerelem
  9. A nyár, amikor megszépültem
  10. A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)