Ryan Condal, aki a Sárkányok háza mellett A hét királyság lovagja producere is, az Empire-nek elmondta a show jelenlegi pillanatában kit tartana a legalkalmasabb uralkodónak. Igyekszünk nem ellőni a befejező epizód fordulatait, de enyhe spoilerek következnek a Sárkányok házát és Trónok harcát illetően.
A Trónok harca legjobb jelenetei sosem a tévés léptékkel nézve - kétségkívül - látványos és grandiózus csaták voltak. A karakterek sorsának 180 fokos fordulatai, vagy az, amikor egy ármánykodó embert utolért a saját maga által indított lavina, mindig a képernyőre tapadva néztük pislogás nélkül. Emlékezzünk csak Ned Stark sorsára, a Vörös esküvőre vagy később Kisujj végső térdeplésére.
Hasonló pillanatokból nem jutott annyira sok a Sárkányok háza előzménysorozatnak - eddig. A sakktáblán elindult végre az a mozgolódás ami szükséges a negyedik, egyben utolsó évad felvezetéséhez. Alulmaradt szereplők kapnak új esélyt a harcra és a hatalomhoz jutásra, szeretettel gyűlölt karakterek kielégítő véget érnek, szeretett, illetve szerethető szereplőket pedig utolér a tragédia.
Amikor Condal megnevezte, hogy nézőként kit látna legszívesebben a trónon, választása arra a karakterre esett, aki bár nem rendelkezik sárkánnyal, megjárta a hatalom magaslatait, majd letaszított fogoly lett, ám története még közel sem ért véget. A tragédiákkal tűzdelt életű Alicent Hightower, özvegy királyné lenne a showrunner szerint a legjobb választás Westeros uralkodójának.
Bár a karakter kivette a részét az ármánykodásból is, nem vitatható, hogy a másokhoz képest hidegfejű és racionális gondolkodása, a sorozat sok más karakterétől idegen, emberéletek megmentésére irányuló kísérletei mégis szimpatikussá és alkalmassá teszik arra hogy mi is szurkoljunk neki.