Ezeken a hasábokon is többször írtam már arról, hogy noha gyerekként az eredeti trilógiát láttam először, majd csak ezután az előzményeket, és már ezek is rajongóvá tettek, a 2008-as A klónok háborúja című animációs sorozat szippantott be igazán ebbe a világba. Ez volt az, amelynek révén megértettem, mit jelent az, hogy "univerzum", és hogy ez a galaxis a filmeken túl is milyen fertilis táptalajt tud biztosítani további történetek elmesélésére.
Ebből kifolyólag az animációs Star Wars tartalmak egy nagyon különleges helyet foglalnak el az én szívemben, még úgy is, hogy azért ezen téren is voltak olyanok, melyek nem feltétlenül nyerték el maradéktalanul a tetszésemet. A Maul Árnyak - mestere viszont látszólag az elmúlt évek összes tapasztalatát összegyűjtötte, berakta egy lepárlóba, és a másik végén olyan kristálytiszta formában csöpögött ki az, ami ezeket a sorozatokat igazán jóvá teszi, hogy attól a szív megszakad. Az első nyolc részről már korábban írtam kritikát, ám akkor még néhány dologról csak feltételes módban tudtam nyilatkozni. A finálé mai megjelenésével viszont nincs több kérdés.
Kellett ez? Nagyon is.
Darth Maul karaktere a csak a filmeket követő Star Wars rajongók számára nem mond valószínűleg túl sokat. Egy egyfilmes, pusztán néhány sorral rendelkező gonosztevőről van szó, aki ugyan elég félelmetesen néz ki és Ray Park fantasztikus mozgásának köszönhetően igencsak emlékezetes harcok társulnak hozzá, de elég keveset tudunk róla ezen túl. Azóta viszont az imént említett A klónok háborúja sorozattal kezdődően egy morálisan rendkívül érdekes, motivációját és történetét tekintve pedig egy összetett, tragikus sorsú figurát formáltak belőle, aki, ha egy kicsit a dolgok mélyére ásunk, épp ugyanannyira Darth Sidious áldozata, mint amennyire maguk a jedik. A karakter feltámasztása utáni sztorijának magasan ez a legizgalmasabb aspektusa, amire a Maul - Árnyak mestere is nagyon erősen épít.
Még tavaly gyűjtöttem össze azokat a Star Wars történeteket, amik egyelőre elvarratlanok és szerintem érdemes lenne még folytatni őket, ezek egyike pedig Maulhoz kapcsolódott. Az ő élete ugyanis az egyik legjobban dokumentált minden karakter közül, mégis hiányzik néhány fontos eleme, mely leginkább a Solo: Egy Star Wars történet számlájára írható fel. Ismerjük ugyanis Maul történetét a Baljós árnyak előtt, tudjuk, hogy hogyan élte túl az első számozott epizód eseményeit és hogy mi történt vele A klónok háborúja alatt, majd ugrunk egyet és a Solóban egy igazi alvilági nagyúrként találkozunk vele, aki éppen arra készül, hogy következő sebességfokozatba kapcsolja terveit. Kronológiailag legközelebb a Lázadókban látjuk, ahol egy földönfutó öregember, akinek már semmi más célja nem maradt az életben, mint hogy bosszút álljon egykor nemezisén, ami végül a vesztét is eredményezi.
Két nagy lyuk tátong tehát a történetén, az egyik, hogy A klónok háborújában látott építkezésből és kisebb botlásból hogyan jutott a csúcsra a Solo idejére, majd hogyan veszített el újfent mindent akkor, amikor a Lázadókban találkozunk vele. A Maul - Árnyak mestere ezen lyukaknak, de legalábbis az elsőnek a befoltozását tűzte ki célul, de mivel most már azt is tudjuk, hogy több évadra terveznek, minden bizonnyal a kevésbé népszerű antológiafilm utáni bukás is terítékre kerül előbb-utóbb.
Mindemellett egy nagyon régi, még George Lucas által tervezett történet is új életet kap ezáltal. A messzi-messzi galaxis atyja ugyanis saját folytatásaiban Mault tette volna meg főgonosznak, tanítványa és végrehajtója pedig a Hagyaték képregényekből ismert Darth Talon lett volna. Nyilvánvalóan ennek történetileg nem sok értelme lett volna, hiszen ez a karakter több száz évvel a filmek után létezett a Legendák kontinuitásában, így gyakorlatilag a nevén és a kinézetén túl semmi köze nem lett volna ennek a tényleges Darth Talonhoz. Mindenesetre ez a széria visszahozta azt a koncepciót, hogy Maul egy twi'lek lányt vegyen a szárnyai alá tanítványaként Devon Izara karaktere képében. Amíg az első évad inkább Maul útjára és Devon döntésére fókuszált, hogy végül a férfi mellé szegődjön, a folytatás minden bizonnyal éppen kettejük dinamikájára helyezi majd a hangsúlyt, ami már az első szezonban is az egyik legérdekesebb szál volt, így nagyon kíváncsian várom, de ne szaladjunk ennyire előre.
Kit, mit, hol, miért?
A legnagyobb fókuszt értelemszerűen a címszereplő kapja, akinek belső dinamikájába talán még sosem láttunk bele annyira, mint itt. A széria alkotói újfent bebizonyították, hogy hogy egy ennyire régi és ennyire sok helyen szerepelt karakterrel is lehet úgy elmesélni egy történetet, hogy egy korábban még nem, vagy nem ennyire mélyen látott oldalát is megismerjük, ráadásul fejlődésen is keresztül menjen. A legmélyebb pontján Maul szembenéz saját tragédiájával és saját kiindulópontjára már nem gyenge és megvetendő pondróként tekint, ahogyan mestere bánt vele, hanem képes elfogadni saját magát és ebből megfogalmazni új útját, ami nem más, mint hogy saját gyengeségei mentén alakítsa ki hátországát, aminek segítségével szembe szállhat azzal az emberrel, aki szenvedését okozta, ezzel pedig megakadályozhatná azt is, hogy másokkal is megtehesse ugyanezt.
Mindez remekül érzékelteti azt, hogy Maul az idővonal ezen részén már egyáltalán nem a sith-ek gondolkodásmódja szerint tervez. Egy pragmatikus, machiavellista figurává vált, amiben sokkal inkább hasonlítható mondjuk akár Saw Gerrerához, mint Vaderhez. Ez az, ami egy igazán összetett és érdekes figurává teszi őt és már nagyon várom, hogy a folytatásban többet is láthassak ebből.
Leghűségesebb társai is egy igen sokszínű és izgalmas figurákból álló bagázs, amely minden tagjának megvan a maga oka, hogy Maul mellett legyen. Spybot egy rendkívül szórakoztató droidfigura lett, aki illik is a zabrakhoz, lévén, korábban is gyakran használt hasonló kutaszdroidokat, és a két éjfivér, Icarus és Scorn is ötletes volt. Örültem volna, ha róluk többet is megtudunk a sorozatból, talán ezt hiányoltam leginkább összességében, és bízom benne, hogy legalább egy képregényben, akár a Shadow of Maulban foglalkoznak velük egy kicsit.
A 66-os parancsot túlélő jedi toposza az elmúlt években eléggé túlhasználttá vált, ugyanakkor ezt is sikerült kissé új megközelítésben tálalni. Magukba roskadt, erejüket rejtegető és szürke kisegérré váló jedik helyett itt Daki és Devon képében egy olyan párost kaptunk, akik továbbra is beskargerinccel igyekeznek tartani magukat az elveikhez és azokhoz az értékekhez, amit Rendjük képviselt, ennek érdekében pedig adott esetben még éhezni is hajlandók. Ez morálisan becsülendő, viszont a galaxis megváltozott helyzetében nem életképes, és amíg Daki mint egy kőoszlop kitart az elvei mellett, addig Devon hajlandó volna rugalmasabban kezelni a dolgokat, Maul pedig ebbe a szalmaszálba kapaszkodva kezdi el saját képére formálni a lányt, ami egy nagyon érdekes háromszöget eredményezett ezek között a figurák között.
Nem lehet elmenni szó nélkül Brendar Lawson mellett sem, aki a Janix bolygó rendőrnyomozójaként igyekszik szembe szállni a bűnözéssel, hamar kiderül viszont, hogy a legnagyobb bűnözők éppen azok, akik a galaxist irányítják, ami kemény döntések meghozatalára kényszeríti őt. Az archetípúsa nem feltétlenül volt a legérdekesebb, a családját a munkája miatt háttérbe szorító nyomozó nem a legizgalmasabb, de egy kedvelhető figurát faragtak belőle, karakterútjának kibontakozásával pedig egyre érdekesebb helyzetekkel került szembe, még úgy is, hogy számomra a hozzá köthető történetszál volt a sorozat legkevésbé izgalmas része.
És hogy néz ki?!
A remek történetet és karaktereket pedig a zseniális látványvilág hozza össze, ami az eddigi legkifinomultabb változata annak az animációs stílusnak, amit A klónok háborújában kezdtek el alkalmazni. Mind a közeli, sok esetben egészen intim képek, mind a széles, akár az egész várost mutató totálok fantasztikusan néznek ki, a harcjelenetek, amelyekből pedig akad dögivel, zseniálisan vannak megkoreografálva. A klónok háborúja hetedik évada óta nem láttunk ennyire jó párbajokat, amit csak fokozott az, hogy az inkvizítorok hosszú idő után először végre igazán fenyegetőnek hatottak.
Mindezt pedig aláhúzza a fantasztikus zene. Kevin Kiner szintén A klónok háborúja óta dolgozik a messzi-messzi galaxis világának dallamain, ami nem kis feladat, hiszen az egyik, ha nem a legjobb kortárs zeneszerző cipőiben kell helytállni. Ezt pedig immár évek óta csont nélkül hozza, mi több, Ludwig Göransson mellett ő az egyetlen, aki igazán emlékezetes alkotásokat tudott létrehozni. Sajnos egyelőre leginkább animációs tartalmakon dolgozott, ez alól egyedül az Ahsoka sorozat képez kivételt, de én személy szerint nagyon bízom abban, hogy Dave Filoni kinevezésével ő is egyre több feladatot kap majd az élőszereplős produkciók megzenésítésében is.
Sam Witwer azt állította, hogy a Maul - Árnyak mesteréhez semmilyen előismeretre nincs szükség, bele lehet ugrani nyugodtan. Én ezt azért kicsit árnyalnám. Amellett, hogy a filmek ismerete értelemszerűen szükséges egy ilyen mélységű történet értelmezéséhez, A klónok háborúja eseményeit sem árt ismerni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk. Adott esetben egy Maulról szóló összefoglaló elolvasása vagy megnézése kiválthatja ezt, de csak részben. A legintenzívebb élményt akkor adja a sorozat, ha első kézből ismeritek a karakter történetét. Ha viszont ez ilyen-olyan módon megvan, akkor kevés Star Wars tartalom van jelenleg a streamingen, amit jobban tudnék ajánlani, mint a Maul - Árnyak mesterét. Talán csak az Andort, de amellett bárminek nehéz labdába rúgnia. Ha tegnap jött volna ki a folytatás, az is későn lenne.
