Darth Maul a Star Wars világának egy különösen érdekes figurája. Elsőként a Baljós árnyakban bukkant fel, mely sokáig az egyik, ha nem a leggyűlöltebb darabja volt a szériának, a Ray Park által alakított főgonosz, akinek mindössze egyetlen mondata volt az egész filmben, mégis relatíve népszerűnek bizonyult. Lucas vélhetően később megbánta, hogy ilyen hamar kiírta őt a történetből első ízben, így A klónok háborúja című animációs sorozatban visszahozta őt, ami elsőre kissé bugyuta elgondolásnak tűnik, hiszen Mault ketté vágták és lezuhant egy ránézésre feneketlen verembe. Feltámasztása után viszont egy rendkívül összetett és szórakoztató figura lett belőle, akihez a sorozat és a későbbi Lázadók legjobb részei köthetők.
Most, felbukkanása után 27 évvel Maul megkapta első saját sorozatát az Árnyak mestere képében, mely a karakter történetének meglehetősen kevés, de jelentős hézagját igyekszik befoltozni, miközben George Lucas eredeti víziójának egyes elemeit is megpróbálja részben újra felhasználni. A kérdés csak az, vajon hozzá lehet-e még érdemben tenni ennek a figurának a történetéhez? Nos, az első 8 rész után, melyet lehetőségem nyílt megnézni, azt kell mondanom, a válasz igen.
Maffiózók
A történet A klónok háborúja után 1 évvel veszi fel a fonalat. Maul alvilági szervezete, az Árnyék Kollektíva a Mandalore ostromát követően után szélnek eredt, mindenki a saját pecsenyéjét kezdte sütögetni, a zabrak vezetését pedig megtagadták. Az ex-sith viszont maga köré gyűjtött egy maroknyi, hozzá hű embert és megkezdte bosszúhadjáratát, melynek célja, hogy újra felépítse alvilági hálózatát és a Birodalomnak is nekimenjen.
A Star Wars megalkotásakor George Lucas számos különböző zsánerből merített saját világának létrehozásához. A legszembetűnőbb ezek közül a western és a szamurájfilmek elegye, de olyan klasszikusokból is inspirálódott mint a Flash Gordon. A legjobb Star Wars tartalmak jellemzően azok, amelyek nem a már általunk ismert Star Warst próbálják lemásolni, hanem megfognak egy zsánert vagy egy ismerős koncepciót és azt helyezik bele a messzi-messzi galaxis világába. Mondhatnák erre példaként az Andort vagy épp a Skeleton Crew-t is, melynek kapcsán Jon Favreau éppen ezt tanácsolta Jon Wattsnak.
Az Árnyak mestere le sem tagadhatná, honnan merített inspirációt. A cselekmény két fő irányvonalra osztható. Az egyiken Maul tevékenykedéseit követhetjük a Janix bolygón, míg a másikon a helyi rendőrségi erők századosa, Brander Lawson nyomoz és keveredik bele valami sokkal bonyolultabb ügybe, mint amire eredetileg számított. Az előbbi cselekményszálon nagyon erősen érződik a gengszterfilmek hatása az összeesküvésekkel és leszámolásokkal, míg Lawson szála a klasszikus krimisorozatok hangulatát idézi, mindezt pedig átszövi egy nagyon sajátos, szinte filmnoirra emlékeztető atmoszféra, ami egyedi ízt kölcsönöz a szériának, a Star Wars tartalmak között legalábbis egészen biztosan.
A galaxis, ahogy még sosem láttuk
A hangulat megteremtésében hatalmas szerepe van a vizualitásnak, ami a sorozat egyik legerősebb aspektusa. Noha a Star Wars Lázadók, majd az Ellenállás más-más stílussal kísérleteztek, A klónok háborúja 2020-as visszatérése óta gyakorlatilag minden kanonikus Star Wars animáció (így a Rossz osztag és a különböző antológiák is) annak a vizualitását alkalmazta, még ha a Lucasfilm Animation folyamatosan fejlesztette is ezt.
A Maul - Árnyak mestere szintén ezt veszi alapul, jól látszik, hogy a karaktermodellek elsősorban innen származnak, még ha kissé alakítottak is rajtuk, mégis teljesen más megközelítést alkalmaz. Míg A klónok háborúja jellemzően úgy festett, mintha pasztellkrétával rajzolták volna, addig az Árnyak mestere olyan, mintha egy akrilfestmény lenne, különösen a nagytotálok, tájképek esetében. Ez pedig egy teljesen tudatos döntés volt.
Az eredeti trilógia megvalósításánál ugyanis nagyon sok esetben festett képeket alkalmaztak távoli jelenetek esetében, ez a széria pedig ezt a technikát igyekezett megidézni, méghozzá teljes sikerrel. Egész egyszerűen gyönyörű a sorozat megjelenése, mely különösen a távoli, széles snittek esetében igazán feltűnő, míg a közelebbi, intimebb jeleneteket a fények használatával sikerült igazán érdekessé tenni. Mivel egy bűnözős sztoriról van szó, nagyon sok jelenet játszódik éjszaka, vagy épp konkrétan a föld alatt, így az alapvetően sötét környezetben nagyon szépen tudtak játszani például a fénykardok csóváival és az általuk vetett árnyékokkal.
A csodás vizualitást pedig Kevin Kiner ezúttal is zseniális zenéje támogatja meg, mely amellett, hogy rendelkezik egy meglehetősen sajátos identitással, bátran mer nyúlni az Andorban is használt elektronikusabb eszközökhöz, az előzménytrilógia taktusait pedig épp megfelelő arányban adagolja amolyan fűszerként a széria saját dallamaihoz.
Kell egy társ
A karakterek közül értelemszerűen a címszereplő a legfontosabb. Noha a története szempontjából talán a legégetőbb fennálló kérdés az, hogy a Solo: Egy Star Wars történetet követően, ahol még egy igazi alvilági úrként találkoztunk vele, hogyan vált gyakorlatilag földönfutóvá a Lázadók idejére. Noha ez az évad erre a kérdésre nem ad választ, A klónok háborúját és a Solót remekül kapcsolja össze Maul vonatkozásában, és olyan kérdésekre is választ ad, amelyeket eddig eszembe sem jutott volna feltétlenül feltenni. Ezen kívül az Árnyak mestere remekül hangsúlyozza ki Maul karakterének azon aspektusait, amelyek igazán érdekessé teszik őt: a sziszifuszi mivoltát és életútjának párhuzamát korábbi legádázabb ellenségeivel, a jedikkel, legyen szó mind arról, hogy honnan indult és hogyan vált azzá, aki, mind arról, hogy hogyan lett ő maga is a Birodalom felemelkedésének áldozata. Mindezt megkoronázza Sam Witwer továbbra is zseniális alakítása a szerepben, az ő orgánuma már legalább annyira összeforrt a karakterrel, mint Ray Park arca és mozdulatai.
A széria másik fontos karaktere Brander Lawson, aki noha személyiségét illetően egy egészen szerethető figura, kissé talán túlságosan is sablonos. A rendőrnyomozó, aki túl sok időt tölt a munkájával, melynek kapcsán tönkrement a házassága és fiától is eltávolodott, amit a lehető legklisésebb módon, egy kihagyott sporteseménnyel szemléltetnek. Az viszont, ahogy próbálja megelőzni a Birodalom bevonását, kissé hasonló hatást keltett, mint a különböző nyomozós sorozatokban, ahol a helyi seriff igyekszik elkerülni például az FBI közbelépését, ami éppen az az ismerős, a Star Wars világában mégis újszerű íz, amiről fentebb írtam. Társával, a Two Boots nevű droiddal pedig remek a dinamikájuk, amint a nyomozó rugalmas szabályértelmezése és a droid erőltetett protokollkövetése rendszeresen összeütközik egymással, a lehető legtiszteletteljesebb módon.
Az egyik legizgalmasabb új figura viszont Devon Izara, egy twi'lek jedi padavan, akit Maul megkísérel oldalára állítani, hogy fegyverként használhassa a Birodalom és Sidious ellen. Ez a koncepció még George Lucas egy korábbi elképzeléséből származik, mely szerint saját folytatástrilógiájában Mault tette volna meg fő antagonistának, akinek a Hagyaték képregényekből ismert Darth Talon lett volna a tanítványa (még akkor is, ha ennek az eredeti történetet figyelembe véve abszolút semmi értelme nincsen). Maul és Devon párbeszédei a sorozat legjobb jelenetei közé tartoznak, így kissé sajnáltam, hogy relatíve kevés időt töltenek együtt, annak ellenére, hogy a marketing azt sugalmazta, ez lesz a széria egyik fő fókusza. Emiatt kissé csalódott voltam, főleg, hogy sokáig úgy tűnt, ez a sori ennyi lesz és vége, az pedig a fináléra maradt volna, hogy minden velük kapcsolatos dolgot rendezzen. Múlt héten viszont bejelentették a második évadot, így kissé nyugodtabb szívvel várom az utolsó két epizódot.
Elég sós?
A sorozatnak tehát nagyon sok erénye van, viszont nem tudok róla maradéktalanul elégedetten nyilatkozni. Maul történetének és karakterének bővítése szempontjából egyaránt remek, a vizualitás, a harcok és a zene egyszerűen fantasztikus és a szereplők többsége is rendkívül szórakoztató. Az arányok viszont úgy érzem, mégsincsenek teljesen rendben. Az én ízlésemnek kissé túlságosan is sok időt töltünk a játékidő egésze szempontjából Lawson nyomozóval, akinek sem személyes drámája, sem nyomozása nem kifejezetten érdekes vagy izgalmas.
Ezen kívül szintén aránytalanul sok időt kapnak olyan történeti elemek, amelyeket egész egyszerűen már ezerszer láttunk, legyen szó arról, hogy a Birodalom birodalmaskodik, vagy épp arról, hogy szereplőink rohamosztagosok elől menekülnek. Az elmúlt években nagyon, de tényleg nagyon sok sztori operált ezekkel az elemekkel, melyek mostanra emiatt már nem érdekesek, és a cselekmény sem feltétlenül mindig halad optimális ütemben emiatt. Ebből kifolyólag különösen nyugodt vagyok, hogy érkezik majd a folytatás, mert ha az utolsó két résznek kellene lezárnia az egészet, afelől volnának kétségeim a Disney+ sorozatok ezirányú mérlegét elnézve.
Mindazonáltal nagyon nagy szükség van a fináléhoz arra, hogy magabiztos verdiktet tudjak mondani a sorozatról. Amellett, hogy az alapkoncepció és a kivitelezés is remek, nem minden történetszál egyformán érdekes és a mérleg nyelve kényelmetlenül sokszor billen a kevésbé érdekes sztori felé. Amennyiben viszont a finálé megfelelően hozza össze a cselekmény fonalait és kielégítő módon zárja a szezont, akkor nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi évek egyik legjobb Star Wars sorozatáról van szó.
