Hartung Attila neve ismerősen csenghet jóideje a filmrajongók azon körében, akik ugyan eggyel a mainstream alatti rétegből válogatnak, de a garantált minőségi tartalmat sóvárogják. A 2010-es években féltucatnál is több remek rövidfilm fűződik a nevéhez, majd 2019-ben robbant be a FOMO - Megosztod és uralkodsz című, nehéz témát még nehezebb szívvel boncolgató tinédzserekre és az online térre fókuszáló drámájával. Majd megint szünet.
Hartung Attila következő nagyjátékfilmjére egészen mostanáig kellett várnunk, hogy aztán egy olyan évben jöjjön ki A pokol élővilága, ahol már az év harmadik remeknek ígérkező magyar thrillereként üdvözölhetjük az Itt érzem magam otthon és Az örökség után. A pokol élővilága viszont határozottan nem (csak) Hartung filmje. Ugyan nem kételkedünk abban, hogy a film különleges stílusa a rendező erős kézzel számonkért víziójának közvetlen következménye, attól még a kismagyar rögvalóság szürrealizmusát időnként könnyeden, máskor egészen sötét módon zászlójára tűző Veres Attila író és forgatókönyvíró, valamint M. Deák Kristóf operatőr és Duszka Péter vágó is határozottan hagyta keze nyomát a végső produktumon.
A sztori
A Szentiványi család a nagypapa születésnapi vacsorájára gyűlik össze a hatalmas vidéki luxuskúriában, melynek falait politikai visszaélések és fehérgalléros bűnök emelték, alapjának betonjába pedig igazságért harcoló hősök, vagy csak egyszerűen rossz időben, rossz helyen lévő kisemberek tűnhettek el. Metaforikusan vagy akár egészen szó szerint is értve. Ebbe a közegbe csöppen inkognitóban egy személyes indíttatásból bosszúra vágyó újságíró, Henrik (Nagy Márk), akit a családjából kiábrándulni látszó Szentiványi leány mutat be nerdei (sic!) ház lakóinak és vendégeinek.
Cserhalmi György, Alföldi Róbert, Tenki Réka, Mészöly Anna, Hay Anna és Lengyel Tamás azok, akik az oligarchacsalád összes nagyöregét és nepobaby-jét hűen prezentálják nekünk. A másfél órás kamaradráma alatt pedig folyamatosan egyre hihetetlenebb bűnök és hazugságok derülnek ki a néző számára olyan természetességgel, mintha csak egy átlagos családi ebédet néznénk. Történelmi vétkek, gazdasági bűncselekmények kezdik a skálát, de generációs ellentétek, családi titkok is felszínre kerülnek azon mottó mentén, hogy senki nem bűntelen. Bár jónéhányakról ezt egyébként sem feltételeznénk.
A pozitívumok
A Szentiványi család egyértelműen nem átlagos és mégcsak nem is különösebben "magyaros". Ez akár rossz hír is lehetne egy hazai film esetén, de A pokol élővilágából süt, hogy a nemzetközi piacra (is) szánták. A szereplők megjelenése, a helyszín stílusa és az események kellően univerzálisak, az egész film a szó legkevésbé pejoratív értelmében hollywoodias, és egy-egy momentum bőven elférne az Utódlás egy epizódjában is. Így ugyan nincs az az aktuálpolitikával átszőtt lokálpatrióta összekacsintás, amit várhatnánk idén akár az Itt érzem magam otthon, akár a Földszint után, van helyette viszont patikamérlegen kimért és adagolt, feszesen egységes stílus, amin ráadásul egyáltalán nem látszik, hogy a költségvetés messze nem volt akkora, mint amekkorát az egyik Szentiványi gyerek kapott volna egy '48-as forradalomról szóló filmre.
A helyszín, a jelmezek, Cserhalmi és Alföldi modorossága, az elkényeztetett "gyerekek" következményes cinizmusa jó összhangot alkot a történettel, ráadásul a film különleges vágása, a kép gyakori felszabdalása és a reneszánsz festményekkel való állandó játékosság az egészet technikai oldalról is aláhúzza. Nem állítjuk, hogy időnként nem éreztük, hogy a kevesebb talán kicsit több lenne, a koncepció rendületlen végigvitele mindenképpen kalapemelést érdemel. A "kattogó" zenei hangzás pedig garantálja a feszültséget, mintha csak visszaszámolnánk a tetőpontig, ami egészen biztosan meg fogja lepni a legtöbbeket...
A negatívumok
...de lesznek bőven, akiknek nem fogja elnyerni a tetszését. Míg A pokol élővilága a játékideje nagyobbik részében ugyan él a szürrealista képekkel, azokat csak eszközként használja, miközben úgy tűnik, próbál a realizmus talaján maradni. Akik Veres Attila korábbi forgatókönyveit vagy épp regényeit ismerik, azok felkészülhettek a "váltásra", a többiek kevésbé. Akiknek a fordulat eszébe sem jut, azokat viszont több ponton veszítheti el a film a játékidő első kétharmadában is. A cselekmény többször tűnik kapkodónak, a bűnök és a hazugságok felszínre jutása sokszor látszólag a semmiből történik, a szereplők, úgy érezzük, egyáltalán nem viselkednek racionálisan, reakcióik, különösen egy idegen előtt, teljesen logikátlanok.
Itt ütközik ki talán leginkább, hogy a zsánerben ez a másfél órás játékidő meglehetősen rövidke. Ahhoz, hogy a csavar jobban üssön, lassabb építkezésre lett volna szükség, ahhoz viszont, hogy a csavar organikusabbnak hasson, és ne csak a Veres Attila rajongók érezzék valami módon szükségszerűnek, ahhoz pedig talán több "nyomot" kellett volna elrejteni a jelenetekben.
A verdikt
A spoilerek nélkül szimpla magyarázkodásnak tűnő fanyalgásunk ellenére A pokol élővilága bőven nem rossz film, sőt egy kifejezetten különleges darab, pusztán a szerkezete és az előzetes elképzeléseink érhetik el, hogy a stáblista alatt legyen bennünk némi csalódottság. Ha viszont szükségtelen elvárások nélkül ülünk be A pokol élővilágára, akkor egyrészt kapunk egy feszes kamaradrámát, mely egyszerre idézi meg az Utódlást és az Aki bújtot, másrészt egy olyan sötét tónusú, időnként horrorisztikus tanmesét, mely a hatalmasok játékának jelentéktelen kisemberekre kifejtett hatásáról szól.
A pokol élővilágát a tallini Black Nights Filmfesztiválon mutatták be, elővetítéseken már itthon is elcsíphető, az országos premierje pedig november 26-án esedékes.
