Zombieland 2 - előre ugrunk az időben
A Zombieland egy kifejezetten vicces megközelítése volt az élőhalottakkal teli utópiának, és a folytatás remélhetőleg tartja majd a szintet.
A Zombieland egy kifejezetten vicces megközelítése volt az élőhalottakkal teli utópiának, és a folytatás remélhetőleg tartja majd a szintet.
Pár napja két névtől hangos az internet: Yanny és Laurel. Egy furcsa hangfelvételen egyetlen szó hangzik el, és az emberek fele az első, a többiek a második szót hallják. Ti melyikre szavaztok? És persze annak is utánanéztünk, mi az igazság.
Ha minden jól megy, a Bossgard kötelező játék lesz a baráti társaságokban.
A színész vicces képet osztott meg a rajongókkal, amivel egyben az új Bosszúállók film rendezőit is kiparodizálta.
Április végén végre elérkezett a pillanat, amire nagyon régóta vártunk, és célegyenesbe fordult az a történet, amit évek óta fokozatosan építettek a Marvel filmjei.
Rögtön pontosítunk: a hiba még ennél is régebbi, de 1998. április 20-án jelent meg róla az azóta is történelmiként kezelt videó.
A hihetetlen család 2-t nem csak a mozikban, hanem videojátékként is élvezhetjük majd a nyáron és már azt is lecsekkolhatjuk, hogy milyen lesz a játékmenet.
Az amerikai csatorna egy humoros szösszenettel szólt be az egyik népszerű alkotásnak.
Új cikksorozatunkban olyan felhasználói hibákat, bakikat, bénázásokat mutatunk be, ami a technológia és az internet nem ismeretéből fakadnak. Ma egy csodás e-mailes arcraesést hoztunk.
A Riot Games felkészült az idei április 1-jére. Jöttek új kinézetek, chromák, és vicces küldetések a One for All mód mellett.
Az űrbéli mosómedve és a második világháborús veterán is összefut majd az új Avengers moziban, pár sort pedig már most megismerhetünk kettejük párbeszédéből.
Egy nagyon vicces büntetésrendszert találtak ki a Friday the 13th: The Game fejlesztői azoknak, akik gyakran kilépnek meccsekből.
A játék legkevésbé népszerű védőjével kezdeni kellene valamit, de a Ubisoft nehéz helyzetbe került.
A Nintendo nemrég mutatta be a kartondobozokra épülő újdonságát, a Labót, ennek kapcsán válogattunk össze a játékipar múltjából érdekes, meghökkentő vagy éppen vicces perifériákat.
Mostanában egyre többször jön szóba a Diablo III Switch változata. Lehet hogy csak vicces kedvében volt a nagy B, de egy tegnapi tweetjük is arra utal, hogy van igazság a pletykákban.
A rajongók kérésének megfelelően a Blizzard elkészítette az Overwatch lebegő hőse, Zenyatta sétáló animációját, a végeredmény pedig a vicces és a hátborzongató között van félúton.
A fingós és altesti poénokkal tömegeket mozikba csábító vígjátékok után végre jött valami kifinomultabb humorral, váratlan csavarokkal, remek színészekkel.
Ha valaki nem tudta lekövetni, pontosan mi is a kriptopénzek körül kialakult káosz, csak nézze meg a Simpson családból összeollózott zseniális animációt!
Csak egy újabb Burger King reklámvideó, de mégis több annál: látható, hogy az emberek nem tudják, mit jelent a netsemlegesség és annak megszüntetése, ezért Whopper szendivcsekkel magyarázzák el a dolgot. Húsbavágóan.
Kifejezetten abszurd dologra bukkantunk Facebookon, és ennek apropóján újra elővettünk egy kényes kérdést: jók-e a hirdetések a weboldalakon, és kell-e őket blokkolni egyáltalán?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)