Nagyon izgalmas alkotás a működő D.Va replica nerfpisztoly
Az Optimistic Geometry ezúttal is kitett magáért.
Az Optimistic Geometry ezúttal is kitett magáért.
Viszont a Starcraft II-vel kapcsolatban nem ilyen optimisták a fejlesztők.
Egy európai kutatás szerint a kalózok nem okoznak komoly kárt a kiadóknak. Ez persze egyáltalán nem legitimizálja a dolgot. Többek közt erről beszélgettünk a héten.
A Sledgehammer mellett a Raven Software is besegít a Call of Duty: WWII PC-s változatának elkészítésébe és mindkét csapat rendkívül optimista az idei rész kapcsán.
A készülő Han Solo film rendezőváltását az új direktor sem hagyta szó nélkül, Ron Howard néhány kifejezetten optimista Twitter-üzenetben írt a projektről.
Egyre inkább úgy tűnik, túlzott optimizmus volt a Remedy részéről, amikor az Alan Wake 2 készítéséről meséltek, most ugyanis tagadták, hogy két új projektjük közül bármelyik az író kalandjainak folytatása lenne.
Bár a stúdióbezárásoktól kezdve a megcsappant Xbox-exkluzívokon át a Windows Store-t ért kritikákig nem a legjobb néhány héten van túl a Microsoft, Phil Spencer optimizmusát nem lehet letörni.
Tavaly ilyenkor egy olyan ember távozott ebből az árnyékvilágból, aki bárkire képes volt mosolyogni, mindig volt valamilyen terve, és a legnehezebb időkben is optimistán tekintett a világba.
Az EA úgy gondolja, hogy sikerül eladni a terveiknek megfelelő mennyiséget a Star Wars Battlefrontból, de nem mindenki osztja ezt az optimista véleményt.
A Ubisoft jövőre halasztotta a Tom Clancy's The Division megjelenését, de az egyik fejlesztő szerint még ez is csak egy optimista becslés.
A hivatalos Xbox magazin szerint nem kizárt, hogy ez lehet a Phil Spencer által beharangozott japán fejlesztésű nyitócím.
Hiába nem talált kiadót a THQ csődje után a Valhalla Game Studios TPS-e, Itagaki Tomonobu kifejezetten optimista a jövőt illetően.
Portal témájú lakberendezési sorozatunk új résszel bővült, a fürdőszoba után most következzen a háló.
Az EA alaposan bevásárolt domain nevekből. A Battlefield sorozat jövőjét sikerült 20 részre biztosítani. Optimista mindenki.
Egyelőre csak az Xbox 360 tulajok élvezhetik az optimizált bányászatot, de hamarosan érkezik a PC-s javítás is.
No, már csak néhányat kell aludni, és itt a hétvége. Fő az optimizmus, ugye? Jó reggelt kívánok hát mindenkinek ezen a szép, borús reggelen, legyen szép a napotok!
A fél évvel ezelőtt megfogalmazott optimista nyilatokkal ellentétben a gazdasági válság súlyos csapást mért a játékiparra.
Volt már ilyen előző Simsekkel is, hogy egy egy cég termékei szponzoráltan kerültek a játékba - de most "újszerű" marketing akció következik.
A legnagyobb független kiadó veszteséggel zárta ugyan a harmadik negyedévet, mégis van oka a bizakodásra.
Az eleinte optimista kiadók is egyre jobban megérzik, a szerintük őket nem is annyira érintő gazdasági válságot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)