Blizzard - Tuti, hogy fejlesztünk még konzolra
A Blizzard jó régen fejlesztett utoljára konzolra játékot, ám ez nem jelenti azt, hogy többé nem is fognak.
A Blizzard jó régen fejlesztett utoljára konzolra játékot, ám ez nem jelenti azt, hogy többé nem is fognak.
Újabb péntek, újabb toplista a héten hazánkban eladott PC-s és konzolos játékokról
A Famitsu jelentése szerint a PlayStation 3 a 4 milliós, a Nintendo Wii a 9 milliós határt is átlépte a szigetországban.
Elképesztő, mennyire könnyen terjednek pletykák a neten - egy védjegy bejegyzéséből máris spekulációk születnek.
Az EA Montreal fellőtte a világhálóra az Amy of Two második epizódjának bevezető képsorait tartalmazó videót.
Nemrégiben a Nintendo vezetői és szakértők is kijelentették, hogy Japánban a Modern Warfare 2 nem fog jól teljesíteni.
Jack Black egy jópofa arc, mint az az alábbi videóból is kiderül.
Példa nélküli rekordeladást produkált a Nintendo konzolja a briteknél.
Chris Priestly közösségért felelős ejtette el, hogy a Mass Effect 2 mindkét verziója kettő DVD lemezen érkezik
Napra pontosan tizenöt évvel ezelőtt indult hódító útjára az első generációs PlayStation.
Az Ubisoft tegnap két készülő Assasin's Creed 2 DLC-ről rántotta le a leplet.
A Lord of the Rings Online új kiegészítővel jelentkezik hamarosan.
Aki esetleg PS3 konzollal rendelkezik, és a Dragon AGe: Origins gyűjtői változatát vásárolta meg, apróbb problémába ütközött. Nem kell idegeskedni, van már megoldás.
Az Ubisoft hivatalosan is bejelentette a következő Prince of Persia epizódot.
Jó hír, hogy javában folynak a következő Dragon Rising DLC munkálatai. A rossz, hogy eddig csak konzolokra lett beígérve.
Ha igazat mondott Robert Bowling, akkor ma már 2500 csalóval kevesebb szaladgál a Modern Warfare 2 szerverein.
Nemrégiben a Microsoft több, mint egymillió játékost banolt szolgáltatásából.
Szinte hihetetlen, de már négy éve, hogy nyüstölhetjük kedvenc játékgépünket.
Nem bírtunk várni a PC-s megjelenésig, végigjátszottuk hát az Assassin's Creed 2-t konzolon. Méltó lett vajon a hatalmas hírveréshez?
A Square Enix nagyfőnök szerint 10 éven belül gyökeresen megváltozik a játékpiac.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)