Todd Howard már látta a Marvel's Blade-et, és meg is dicsérte a fejlesztőit
Még mindig él az Arkane Lyon szuperhősös, vámpíros játéka.
Még mindig él az Arkane Lyon szuperhősös, vámpíros játéka.
Egy iparági veterán szerint a vártnál nagyobb vágások jöhetnek.
Nem vicceltek a Microsoftnál, amikor nagy átalakulásokról beszéltek.
Egyetlen rövid üzenettel tisztázta a helyzetet a stúdió egyik vezető alkotója.
Három éve jelentették be, de azóta sem láttunk belőle semmit.
Az Arkane két álomprojektről csúszott le, mielőtt megalkotta Dunwallt.
Elhunyt Tom Kane, akinek rengeteg nagyon emlékezetes karaktert köszönhettünk az elmúlt több mint három évtizedben.
Vegyétek elő a kardokat és tegyétek fel a maszkot. A városnak egy véreskezű megmentőre van szüksége.
Már forog a második évad, amelyhez mások mellett Jason Voorhees megformálója is csatlakozott.
Újabb előzetessel jelentkezett a horror, mely immár a történetbe is betekintést enged.
Vizuális átalakítás előtt állnak a PlayStation hálózati szolgáltatásai.
Asha Sharma leleplezte az Xbox új generációjának munkanevét.
A koncepció nagyon furának hangzik, de az A24 állt be a projekt mögé, így akár még meg is lephetnek minket.
Az első bejelentés óta nem láttunk semmit a projektből, de úgy tűnik, hogy nincs okunk aggodalomra.
Harvey Smith-t, a stúdió vezetőjét is megviselte a Microsoft döntése, ami szerinte elhibázott volt.
A Valve új márkanevet védetett le, rögtön be is indult a találgatás.
A Dishonored fejlesztői 2024 végén léptek teljes gyártási fázisba, de a megjelenés még messze van.
Raphael Colantolio úgy véli, nem fér meg egymás mellett a vásárlásra épülő tradicionális pénzügyi modell és a havidíjas játékbérlés.
Gyakorlatilag munkanélküli volt, mielőtt megkapta a szerepet.
Raphael Colontonio egyáltalán nem zárná ki, hogy elkészítse nekünk a harmadik Dishonored-játékot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)