Kevesebb mint 10 millió dollárba került, miközben a jegypénztáraknál 394 milliót gyűjtött, szóval minden létező mérce szerint kirobbanó sikernek tekintendő Kane Parson első rendezése, a Backrooms - Hátsó szobák című pszichológiai horror. Ebből fakadóan nem az volt a kérdés, hogy az A24 újabb esélyt ad-e a 21 éves youtubernek, hanem hogy milyen projekt felett állapodnak meg a felek, és csapnak egymás kezébe.
Nos, a Dread Central értesülései szerint eldőlt, hogy Parsons következő projektje a Backrooms 2 lesz, amelynek rendezésre aláírt, és állítólag már a hivatalos bejelentés sincs messze. Parsons egyébként egy másik, eredeti filmen is dolgozik Osgood Perkinsszel, a Longlegs - A rém rendezőjével, aki producerként és mentorként is segítette a Backrooms munkálatait.
Parsons tehetsége már korán megmutatkozott. Mindössze 16 éves volt, amikor 2022-ben feltöltötte a YouTube-ra a The Backrooms (Found Footage) című, kilencperces videóját. A fiatal filmes az interneten már korábban is létező Backrooms-mítoszt saját analóg horrorvideóival bővítette, a kezdeti próbálkozás pedig idővel összefüggő történetté nőtte ki magát. Az első videót azóta körülbelül 80 millió alkalommal nézték meg.
A produkcióra Chris White producer is felfigyelt, miután saját tinédzser fia megmutatta neki Parsons munkáját. White felvette a kapcsolatot a rendezővel, majd a projekt James Wan és Michael Clear, az Atomic Monster vezetői elé került. A történet vége az lett, hogy az A24 megszerezte a filmes jogokat, Parsons pedig épp hogy betöltötte a 20-at, amikor megrendezhette első egész estés filmjét.
Az A24 rekordjait sorra megdöntő Backrooms hatalmas sikert aratott, a korábbi YouTube-projektből így pillanatok alatt mozis franchise lett. Parsons már a premier előtt arról beszélt, hogy a filmet kezdettől egy nagyobb történet első fejezetének szánta, amely idővel jóval túlmutat az első mozifilm keretein.
A folytatásnak ráadásul bőven van miből építkeznie. Az első rész az eredeti Backrooms-mitológiát is továbbgondolta, többek között az Async nevű titokzatos szervezet történetével, amely a jelenséget kutatja. Parsons korábban többször is utalt arra, hogy a nagyobb történet valódi lényegét még nem láthattuk. Talán majd a Backrooms 2 közelebb visz bennünket a megfejtéshez.
