Újra elérhető a Mi vagyunk a NER, Demjén Ferenc visszavonta a szerzői jogi követelést
Demjénék szerint eltérő jogi állásfoglalások születtek és el akarták kerülni a pereskedést.
Demjénék szerint eltérő jogi állásfoglalások születtek és el akarták kerülni a pereskedést.
Alapjoggá válik a mobilnet a távol-keleti országban, mert a kormány szerint a mindennapi élet részét képezik az internetes szolgáltatások.
Az adathoz ráadásul a különböző alkalmazások fejlesztői is hozzáférnének.
Jogszabályokra hivatkozva reagált a médiahatóság.
A jogszabály célja a fiatalok védelme, ám ezt a funkciót egy friss felmérés szerint nem igazán tudja ellátni.
Már csak a Rockstart Gamest kellene valahogy meggyőznie egy adaptáció létjogosultságáról.
Egy olasz TV-csatornának szerzői jogi problémákra hivatkozva sikerült véletlenül letiltatnia az utóbbi idők legkellemetlenebb videóját a platformról.
Egy 1994-ben kötött jogi megállapodás szerint a feltételezett áldozatot nem ábrázolhatják.
A Jelszó: Love, szeretet engedély nélküli felhasználása miatt szerző jogi kifogást nyújtott be.
A vád szerint az Apple megkerülte a YouTube védelmét a tréninghez.
A Nintendo próbálkozik megszorítani a Palworldöt, de a jogi erőlködésnek komoly felülvizsgálatok lettek az eredményei.
A korhatárt alacsonyabbra lőtték be, mint pl. Ausztrália, de hasonló jogszabályt terveznek.
Kiszivároghatott a színész testkamerájával készült felvétel, noha a videó hitelessége nem egyértelmű.
A cég alkalmazottai két órán át jogosulatlanul fértek hozzá felhasználói és céges adatokhoz.
Ennél egy picit bonyolultabb a dolog, ugyanakkor van egy kiskapu, ami miatt mégis visszakerülhetnének a Pókember-jogok a Marvelhez.
A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint az ENSZ gyermekvédelmi előírásaival is szembemegy a Fidesz AI generált videója.
A loot boxok miatt indul jogi csata, milliárdos bevétel a tét.
A jogászokat úgy szórják rá mindenkire, mintha azok ingyen dolgoznának, de ők maguk nem kezdenek semmit a klasszikussal.
Ezúttal más jogi alapot talált a vámtarifák bevezetésére a Fehér Ház, de a mozgástere jelentősen beszűkült.
A stúdió szerint súlyos és szándékos jogsértés zajlik az AI-videók mögött.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)