Jason Isaacs elmondta, hogy visszatérne-e Lucius Malfoyként
A Voldemort egyik legnagyobb szövetségesét alakító színész a Harry Potter és az elátkozott gyermek lehetséges filmváltozatáról nyilatkozott.
A Voldemort egyik legnagyobb szövetségesét alakító színész a Harry Potter és az elátkozott gyermek lehetséges filmváltozatáról nyilatkozott.
A széria mozitermekbe szánt mellékága zárja majd a tavaszi szezont.
A Monster Hunter film főszereplője a Resident Evil filmváltozatát is szívesen folytatná.
Akár Christopher Lambert kinézetével és hangjával is felruházhatjátok Raident.
A The Hail Mary című, még készülő regény filmváltozata már meg is találta annak főszereplőjét.
A világhírű musical filmváltozatával valami nagyon furcsa dolog történt.
A mozivászonra költözik a Ubisoft táncikálós játéksorozata.
Úgy tűnik, hogy a Call of Duty filmváltozatát előbb kezdik forgatni, mint gondoltuk.
Befutott a Kim Possible mozi legelső teasere, amelyen végre mozgásban is láthatjuk az animációs sorozat alapján készült filmváltozat főszereplőjét.
Június 28-án mozikba kerül a Dan Wells bestsellere alapján készült Nem vagyok sorozatgyilkos című thriller, amely érdekes lehet a mű rajongóinak is, valamint azoknak is, akik nem még nem ismerik. Nézzétek meg velünk!
Terjed a neten egy előzetes, ami állítólag a Jóbarátok filmváltozatát harangozza be, de nem nehéz kiszúrni, hogy kamu.
Nem csak a filmváltozat készül, de a virtuális valóságban is letelepedhetünk majd Catanban.
Stephen King klasszikus regények filmváltozata mellett egy romantikus film is jutott erre a hétre, így A setét torony után az is kiderül, hogy a szerelem sötét verem.
A Resident Evil széria egyik producere gondoskodik róla, hogy film szülessen a Hinterland Studio Kanadában játszódó túlélőjátékából, a The Long Darkból. Már teaser is van hozzá.
A The Walking Dead sorozatként igazán erős, hiszen így van idő a karakterekre és a közöttük lévő kapcsolatokra, de egy ekkora rajongótáborral rendelkező szériánál akaratlanul is felmerül a filmváltozat kérdése. A választ a showrunner adta meg.
Újabb részletek derültek ki a Fruit Ninja filmváltozatával kapcsolatban, így már egy kicsit közelebb kerültünk ahhoz is, hogy ez mégis mi a négyfelé szelt görögdinnye lesz pontosan.
A Sony bejelentette, hogy az új Ratchet & Clank játék és a film is késni fog, de megtudtuk, kik játszanak majd utóbbiban. Sylvester Stallone bevonása mennyire laza?
Az Avalanche Studios Mad Max játékáról akkor is tudnánk, hogy melyik szériához van köze, ha nem ismernénk a címét, a vadonatúj képek pedig minden kétséget kizáróan hozzák a Mad Max: A harag útja hangulatát.
Solid Snake stílusához igazodva lassan, megfontoltan formálódik a Metal Gear Solid filmváltozata, amely most éppen egy forgatókönyvíróval bővült, de ennek nem biztos, hogy örülni fogtok.
Ernest Cline játékregénye talán nem örvend nagy kultusznak hazánkban, ám ez még változhat, ugyanis Steven Spielberg fogja rendezni a filmváltozatot. Jön a Ready Player One film.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)