Egyjátékos kampányt kap az Artifact
Akik a játék háttérben megbújó történetére kíváncsiak, azok most örülhetnek, mert ez az újítás kifejezetten a sztorit helyezi előtérbe - és gyakorlásnak sem lesz rossz.
Akik a játék háttérben megbújó történetére kíváncsiak, azok most örülhetnek, mert ez az újítás kifejezetten a sztorit helyezi előtérbe - és gyakorlásnak sem lesz rossz.
Akinek megvan a játék, az már rá is vetheti magát az újdonságra.
A tegnapi szivárgás után egyértelműen csak órák kérdése volt, hogy megjelenjen a Call of Duty: Modern Warfare 2 felújított egyjátékos módja.
A Galakrond's Awakening egy hosszú, több kiegészítőn is átívelő sztori befejező felvonása lesz.
Ha valaki a pajtásaival együtt szeretett volna belevágni az új Half-Life-ba, annak most sajnos csalódnia kell.
Riot Forge névvel indul a kezdeményezés, aminek köszönhetően több indie csapattól is láthatunk majd egyjátékos, sztori központú, Runeterrában játszódó mókákat.
A játék néhány óra múlva megjelenik PC-n, de a fejlesztők ezt még gyorsan tisztázni szerették volna.
Ennyit arról, hogy nem kell a népnek egyjátékos kampány.
Magas pontszámokat kap a Falen Order a nemzetközi lapoktól, ami azt mutatja, hogy az EA kijelentésével ellentétben talán mégsem csak a multis élményeké a világ.
Lassan, de biztosan halad a Reach PC-s portjának fejlesztése, és a srácok hamarosan az utolsó kanyarból fogják kiengedni a végső béta verziót.
Egy interjúban kifaggatták a krakkói iroda fejét, aki szerint bármilyen fizetős megoldás az egyjátékos módban rossz üzenet lenne a rajongók felé.
A fejlesztők minden energiájukat a Red Dead Online kalapálására fordítják, így a single-playert kedvelő játékosok egyelőre kénytelenek beérni a meglévő sztorival.
A Naughty Dog a korábbi tervekkel ellentétben most csak az egyjátékos élmény tökéletesítésére fordít energiát.
A legutóbbi tervekhez képest még további három hónap szükséges a fejlesztéshez.
Epizodikus, egyjátékos kalandozást ígérnek a fejlesztők.
Nem lesz ismeretlen azok számára, akik már játszottak az egyjátékos missziókkal.
Nem csak multiplayer bővítményekre számíthatunk majd az új Doom kapcsán.
Ugyan a Rise of Shadows szett már megérkezett, az ahhoz tartozó egyjátékos kampány még várat magára, de már az sem sokáig.
Egyjátékos kalandon dolgozik David Jaffe, aki saját elmondása szerint valami újszerűt szeretne mutatni a világnak.
Több platformon is játszható lesz a Respawn egyjátékos kalandja, de sanszos, hogy a Nintendo gépe kimarad a szórásból.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)