Az Apple csak 18 éven felülieknek engedi letölteni az erotikus AI és társkereső appokat
Az Apple szigorítja az App Store korhatár-besorolását, 18+-os lesz az emberi és az AI társkeresés is.
Az Apple szigorítja az App Store korhatár-besorolását, 18+-os lesz az emberi és az AI társkeresés is.
A rendező szerint sikerült megtalálniuk a Warhammer 40,000 világának bemutatásához egy olyan kezdőpontot, ami még a rajongókat is meglepheti.
Három kínai űrhajós mehet az ország első emberekkel induló holdküldetésére, de közülük csak ketten lépnének a felszínre.
Egy olyan alkotásban, ami pont nem lesz a DCU része.
A Google a bíróságon még azzal védekezett, hogy a YouTube nem közösségi oldal, közben egy Instagram-szerű új szolgáltatás fejlesztésének nyomai kerültek elő. Ez így nehéz menet lesz.
Rá sem ismersz majd a gépedre az újraindítás után a Microsoft szerint.
Ezeket a képsorokat látva még jobban fáj, hogy sosem készült el.
Állítólag titokban már megtörtént az első találkozó a színésszel.
Tulsának továbbra is csak egy királya van, viszont a kor már nem olyan kegyes hozzá.
A Xiaomi okos volt és nem próbált kamerát és mesterséges intelligenciát rakni az okosszemüvegébe.
Az Arkane Lyon jövője továbbra is bizonytalan, de a Dishonored és a Penge-játék fejlesztői jó eséllyel megmenekülhetnek!
Az előző hónapban nagy kilengéseket figyelhettünk meg az adatokban, ezek pedig most mind helyre pattantak.
Akár akarjátok, akár nem, az élőszereplős Naruto elkerülhetetlenül közeleg.
Geralt visszatérése jóval több lesz, mint holmi nosztalgiázás.
A Google ismét nekifut, hogy saját közösségi oldalt hozzon létre?
Az Ocarina of Time remake-je előcsalogatja és az év egyik legnagyszerűbb kalandjára hívja a bennünk élő gyereket - bármilyen mélyre is temették maguk alá a közüzemi számlák.
Franciaország úgy döntött, hogy nincs megfelelő mennyiségű elégedetlen fiatal az utcákon.
Az ipar azt reméli, hogy a piac borzalmas helyzetét valamelyest enyhítheti az új variáns érkezése, de a 24 GB-os kártya kiadási folyamata elakadhatott.
Jobb, ha tudjátok, hogy honnan fúj a szél.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)